Nyíregyházi búvár az Adria Titanicjánál – Titkokat őrző legendás hajóroncshoz merült

Idén múlt 100 éve, hogy 1918. június 10-én hajnalban harci bevetés során, az olasz gyorsnaszád torpedói elsüllyesztették Premuda szigetének (Horvátország) közelében a magyar ipartörténet egyetlen korszerű csatahajóját, az SMS Szent Istvánt. A valamivel több mint 152 méter hosszú csatahajó az Adriai-tenger legnagyobb hajóroncsa, amely 70 méter mélyen fekszik a tengeraljzaton. A centenárium alkalmából júniusban egy tízfős magyar expedíció hajthatott végre kutatómerülést a roncsnál, köztük a nyíregyházi Herpay Gábor is. (Megjelent a Nyíregyházi Napló október 5-ei számában.)

Mivel a Szent István csatahajó szigorúan védett roncsnak számít és víz alatti katonai temetőnek minősül, ráadásul kutatása a mélység miatt speciális képzettséget és tapasztalatot igényel, a horvát hatóságok nem adják meg könnyen a merülési engedélyt. Ezért is jelentett fontos szakmai elismerést, hogy a magyar kutatócsoport Miklós Tamás és Czakó Ádám vezetésével – 7 horvát minisztérium engedélye után –, tíz fővel megvalósíthatta az expedíciót, ráadásul nem is akármilyen sikerrel. Először sikerült ugyanis emberi maradványt, egy alkarcsontot találniuk a roncs belsejében, de a felszínre hoztak egy kinyitva talált könyvet is, amely a német szöveg alapján valószínűleg egy Biblia volt.

Egyiptomtól Mexikóig

A magyar expedíció egyik nyíregyházi tagjának, Herpay Gábornak már régi szenvedélye a búvárkodás. Kezdetben csak édesapjával vetélkedett Líbiában – édesapja ott dolgozott orvosként, ő pedig ott született –, azzal játszottak, hogy ki tud mélyebbre merülni, majd pedig elkezdett egyedül is szabadtüdős merüléssel foglalkozni. Ezt követően kezdte el a készülékes, majd az úgynevezett technikai és barlangi búvárkodást. Búvárkodott már Egyiptomban, Erdélyben, Olaszországban, Franciaországban, Mexikóban különböző barlangokban. Idén pedig eljuthatott a Szent István csatahajóhoz Horvátországba is.

– Nagyon kevés magyar mondhatja el magáról, hogy lemerülhetett a Szent István csatahajóhoz, ezért nagyon büszke vagyok rá. A roncs Premuda szigetétől bő órányira, a nyílt tengeren fekszik a hullámsírban, 70 méter körüli mélységben a tengeraljzaton. A csatahajó 152 méter hosszú, és mivel süllyedésekor teljesen átfordult, gerincével felfelé nyugszik.

Óriási előkészületet igényelt

– Ilyen mélységnél már speciális, egyedi terv alapján kiszámított és kikevert légzőgázt kellett használni, ezért az egész expedíció precíz tervezést és óriási előkészületet igényelt. Logisztikailag is meg kellett szerveznünk mindent. Premuda szigete tudniillik kicsi, és csak napjában kétszer megy oda komp, az út pedig bő 4 órát vesz igénybe. A vízben szűk másfél órát töltöttünk, ebből a fenékidő 20–25 perc volt, de ez is igénybe vette a szervezetünket. A tenger fenekére ugyanis viszonylag gyorsan le lehet merülni, de a felemelkedésnél már óvatosnak kellett lennünk. Pontosan megtervezett merülésre, és úgynevezett dekompressziós megállókra volt szükség. Bizonyos mélységekben megálltunk, különböző gázkeverékeket és tiszta oxigént lélegeztünk. Amennyiben ettől a tervtől eltérünk, a merülés életveszélyessé válik.

„Teljes sötétség fogadott”

– A merülés során az egyik legnagyobb nehézséget a mélység jelentette, hiszen itt már csökkenteni kellett az oxigén tartalmát és héliumos, úgynevezett trimix keverékre volt szükség. A roncs körül kimondottan jó látási viszonyok fogadtak minket. Mintha alkonyat lett volna. A hajóroncs belső tereiben persze már teljes sötétség fogadott. Itt a látásban elsősorban az erős búvárlámpákra, a tájékozódásban pedig a behatoló csévéről letekert és kívül rögzített kötélre hagyatkozunk. Sajnos a roncs tele volt finom üledékkel, amit könnyen fel lehetett kavarni. (Az admirálisi szalont, valamint a tiszti szállásokat is egykor fa lambéria borította, ami ha leesett, rögtön felkavarta az iszapot.) Ide még a lámpa is kevés volt.

„Beúsztam a csatahajó belsejébe”

– A merülés során beúszhattam a roncs belsejébe, láttam a tiszti kabinokat, ami óriási élmény volt, hiszen 100 éve a víz alatt van az SMS Szent István. Először sikerült emberi maradványt – egy alkarcsontot – találnunk a roncs belsejében. Mint ismeretes, összesen 1100 fő volt a hajó legénysége, 89-en süllyedtek hullámsírba. Több mint negyven ember holttestét már megtalálták, de a többieké valahol bent, a roncs mélyén nyugszik. A Szent István állapota az utóbbi évtizedekben sajnos rendkívül sokat romlott. Éppen ezért nem tudjuk, hogy jövőre engedélyeznék-e az újabb merülést.

Gábor azt mondja, ha csak lehetősége lesz rá, szeretne visszatérni a hajóroncshoz, addig is már tervben van egy merülés a Tauz forrásban, Erdélyben. Ez az, ami maximálisan leköti őt, ahogy fogalmazott, szenvedélyévé vált..
Személyes élménybeszámoló

Akit a téma bővebben is érdekel, idén november 12-én a Nyíregyházi Egyetemen tartandó előadáson részleteiben is hallhat róla.

Bruszel Dóra