Nyíregyházát tartotta példának a miniszter és a nagyvárosok elnöke az MJVSZ közgyűlésen
A Megyei Jogú Városok Szövetsége ligetet hozott létre közgyűlésük másnapján Sóstón, a klíma- és környezetvédelem jegyében. Képünkön a nagyvárosok vezetői a kocsányos tölgyek elültetése után.

Mint arról múlt héten beszámoltunk, Nyíregyházán tartotta közgyűlését a Megyei Jogú Városok Szövetsége. A rendezvény első napjának délutánján számos, a 23 nagyvárost érintő fontos kérdés került napirendre a városháza Krúdy termében, köztük a közigazgatásról. Nyíregyházát és fejlődését magas rangú közéleti személyiségek állították példaként a rendezvényen, melynek utólag is jó a visszhangja a résztvevőktől.

16 év elteltével ülésezett újra Nyíregyházán a Szövetség múlt héten. A kétnapos rendezvény első napján közgyűlést tartottak csütörtökön, melynek szünetében sajtótájékoztatót is tartottak, Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter részvételével.

A sajtóeseményen a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke kiemelte:

A kormány érezhetően partnerként tekint az önkormányzatokra, úgy, amilyenre 2010 előtt nem volt példa.

Szita Károly – aki Kaposvár polgármestere is egyben – hozzátette

Nem a kormány mondja meg, hogy mit akar, hanem megkérdezik tőlük, hogy mit szeretnének – ennek mentén költik el a több, mint 1000 milliárd forintnyi forrást, s ez Nyíregyházán is meglátszik.

„Amit itt csináltak, az csoda”

Szeretnék gratulálni polgármester úrnak és Nyíregyháza polgárainak azért az eredményért, amit elértek. Tudják, mi olyanok vagyunk, megyei jogú városok – 23 ilyen van az országban, kétmillióan élnek bennük, kétmillió magyar polgárt szolgálunk –, hogy nézzük egymás munkáit is, egymástól tanulunk. Polgármester úrtól és a nyíregyháziaktól sokat tudtunk tanulni az elmúlt években, mert az, amit Önök végrehajtottak és megcsináltak ebben a városban, az csoda. Ezt mondom Kaposvár polgármestereként és a Megyei Jogú Városok Szövetsége elnökeként. És hál’ Istennek azért ez, ha nem is ilyen mértékben, de nagyon jellemző a megyei jogú városokra, megyeszékhelyekre, köszönhetően Magyarország kormányának, mely partnerként tekint ránk az elmúlt egy évtizedben

– fogalmazott Szita Károly, a Megyei Jogú Városok Szövetsége elnöke.

„Nyíregyháza kiemelkedően jó példa az egész ország számára”

A Megyei Jogú Városok Szövetsége közgyűlésének szünetében tartott sajtótájékoztatón Gulyás Gergely is részt vett. A Miniszterelnökséget vezető miniszter a sajtótájékoztatón hangsúlyozta:

 A kormánynak is lényeges a partnerség ezzel a közösséggel, mint érdekegyeztető fórummal.

Majd megjegyezte:

Nagyon fontos döntések születtek az elmúlt években a fejlesztéspolitika terén, s ennek a legnagyobb nyertesei talán éppen a megyei jogú városok.

„Imponáló a városfejlesztés”

Nyíregyháza közöttük is, a megyei jogú városok között is egy kiemelkedően jó példa. Egészen imponáló az a tervezett városfejlesztés, amely itt az elmúlt években történt. Úgy gondoljuk, hogy ez jó példa valamennyi megyei jogú város számára, és jó példa az ország egésze számára, hogy egy tervezett, a közterületekre, a kulturális életre, a sportéletre, vagy akár az állatkertre kiterjedő fejlesztés milyen mértékben újíthat meg és varázsolhat szebbé egy várost

– fogalmazott a miniszter.

Modern városok

Gulyás Gergely megfogalmazta továbbá, hogy a megyei jogú városok kulcsfontosságú partnerei maradnak a kormánynak.

A Modern Városok Program végrehajtása folyamatban van, az elsődleges cél 2020-ban a meglévő szerződéses kötelezettségek teljesítése, aztán áttekintik a továbbiakat, a remények szerint már az Európai Unió következő hétéves pénzügyi ciklusa prioritásainak ismeretében.

A miniszter szerint ebben az időszakban a kohéziós támogatásokból még jelentőős mértékben részesülni fog hazánk, s így továbbra is fontos szerepe lesz az önkormányzatoknak a projektekben.

Eredményes képviselet

Az önkormányzati szféra Magyarországon él, virágzik, létezik, önmagát képes jól megszervezni, és ezért is kiemelt fontosságú az, hogy az önkormányzati választásokon, 2019 októberében olyan városvezetőket válasszanak a helyi polgárok, akik az ő igényeiknek megfelelnek, és akik az ő ügyeiket olyan eredményesen képviselik, mint ahogy azt itt Nyíregyházán vagy akár Kaposváron is láthatjuk

– tette hozzá.

Fejlődésünk képekben

A Miniszterelnökséget vezető miniszter hangsúlyozta:

Minden ötödik állampolgár e nagyvárosok valamelyikében él, így szívesen veszik a szövetség javaslatait, visszajelzéseit.

A tanácskozáson többek között napirendre került a 2021 és 2027 közötti időszak uniós támogatásainak rendszere, az Okos Városok Okos Energetikai fejlesztésének lehetősége, valamint a Modern városok útja a digitális jólét felé, továbbá a szolgáló és szolgáltató közigazgatás a megyei jogú városokban. Mivel Nyíregyháza legutóbb 16 évvel ezelőtt adott otthont a Megyei Jogú Városok Szövetsége közgyűlésének, ezért a házigazda, dr. Kovács Ferenc polgármester egy összefoglaló filmmel és prezentációval mutatta be a város eddigi fejlődését és a folyamatban lévő fejlesztéseket. Így a sajtótájékoztatón már csak röviden fogalmazott, szerinte a városnak egy nagy megtiszteltetés és nagy lehetőség is, hogy itt rendezték a közgyűlést, és ezt szeretnék maximálisan kihasználni. (A kisfilm most is megtekinthető a nyiregyhaza.hu oldalon – a szerk.)