Nyíregyháza is segít a menekülteknek – Novák Katalin az egyetemre és a kórházba is ellátogatott

Szállást és étkezést biztosítanak a menekülteknek a Nyíregyházi Egyetemen, a kórház pedig a betegellátásban segít az Ukrajnából érkezőkön. Több mint kétszáz főt láttak el eddig az egészségügyi intézményben és az ötven főt is meghaladja a jelenleg is bent fekvők száma. Szerdán Novák Katalin megválasztott köztársasági elnök is ellátogatott az egyetemre és a kórházba.

Harmadik napját töltötte Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, a határ mentén Novák Katalin. Szerda délelőtt a Nyíregyházi Egyetemre is ellátogatott, ahol a háború elől és a háborúból menekülők számára szállást biztosítanak, itt az önkormányzat az étkezés biztosításával is segíti az Ukrajnából érkezőket. A gyerekeknek pedig játszóházzal is kedveskednek. Jelenleg 12 gyermek van itt, de az elmúlt hetekben volt, hogy a húszat is meghaladta a létszám.

A játszóház kifejezetten azoknak a menekülteknek a részére készült, akik átmeneti szállásként a kollégium szobáit használják. Legnagyobb meglepetésünkre karon ülő babától kezdve 10-12 éves korú gyerekekig érkeztek ide. Van, aki sokáig itt van, mert nem talál magának tartósabb elhelyezésre lehetőséget és vannak, akik csak 1-2 napot. Szeretnénk, ha egy kicsit olyan helyzetbe is kerülhetnének, hogy ne csak a háborús problémákról is beszélgessenek a szobákban és ne csak az utcákon csatangoljanak, hanem egy kis játékos foglalkozásokkal, a hallgatóinkkal tudunk olyan feledhetetlen pillanatokat szerezni nekik, amik talán feledtetik a nehézségeiket” – mondta Nyilas Orsolya, a Nyíregyházi Egyetem tanársegéde.

Az egyetem is segít

A kommunikációban az ukrán tanszék is segít a Nyíregyházi Egyetemen. Novák Katalin a látogatás után úgy nyilatkozott, a kedves szó, a biztonság, a szállás és a meleg étel mind nagy segítséget jelent most az Ukrajnából érkezők számára.

Itt, a Nyíregyházi Egyetemen nem kell menekültnek éreznie magát a menekültnek, olyan körülményeket kapnak, aminek köszönhetően tényleg emberhez méltó módon tölthetik el azt az időszakot, amit Magyarországon kényszerülnek eltölteni. Nem tudják még sokan, hogy merre mennek tovább, a családok alapvetően szétszakadtak. A legtöbb az édesanya, kisgyermekekkel, sokgyermekes édesanyák is nekiindultak egyedül, sokszor a férjeik vagy külföldön dolgoznak valahol vagy Ukrajnában maradtak és most ezeknek a nőknek egyedül kell helytállniuk” – nyilatkozta Novák Katalin Nyíregyházán.

Betegellátás a kórházban

A nyíregyházi kórház életét a járvány határozta meg az elmúlt két évben, az elmúlt hetekben pedig a menekültek ellátásában is részt vesznek az egészségügyi szakemberek, mondta dr. Szondi Zita, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház főigazgatója.

Jelen vagyunk a határmentén, illetve a kórházba érkező menekülteket is fogadjuk és ellátjuk. Már több mint kétszázan jelentek meg járóbetegként és több mint ötvenen fekvőbetegként is a kórházunkban. Ez a szám szerencsére nem terheli még meg az ellátórendszert, de fel vannak készülve arra is, hogy nagyobb létszámban érkeznek majd Ukrajnából” – tette hozzá a főigazgató.

Édesanyákról is gondoskodnak

Novák Katalin a Jósa András Oktatókórházba is ellátogatott, ahol több kisgyermekes édesanyáról is gondoskodnak. Az egyik anyuka azt mesélte, ahogy kitört a háború, február 24-én eljöttek Kárpátaljáról, mert nem érezte biztonságban magát, de szeretnének minél hamarabb hazamenni.

Úgy tapasztalom, hogy a menekültek alapvetően vissza szeretnének menni. A Nyíregyházi Egyetem mellett voltunk a nyíregyházi kórházban is. Ott az egészségügyi ellátásban dolgozók most a koronavírus-járvány dereka után kiveszik a részüket a menekültek ellátásában is és itt is hosszú távra kell berendezkednünk” – tette hozzá Novák Katalin.

Annak érdekében, hogy ezek a segítő folyamatok szervezetten és jól működjenek, szükség van a helyi vezetőkre és városvezetőkre, most még jobban, mint bármikor, stabilitásra van szükség – nyilatkozta Novák Katalin Nyíregyházán.