Nyíregyháza és a NYÍRERDŐ is csatlakozik az országos fásítási programhoz
Támogatja Nyíregyháza Megyei Jogú Város fásítási programját idén a NYÍRERDŐ Nyírségi Erdészeti Zrt.

Az önkormányzat által kijelölt helyeken új fasorokat, facsoportokat ültetnek a szakemberek.  Az erdőgazdaság 24 millió forintot fordít erre a célra, a munkát tavasszal, illetve ősszel végzik el, összesen 1000 fát és 1050 cserjét telepítenek.

A Törzs utcában, a Törzs utcai kutyafuttató környezetében, a Szántó-Kovács János utcában, a Krúdy Gyula utcában, a Krúdy közben, a Botond utcai játszótérnél illetve az Újszőlő utcán dolgoznak. A faültetésnek minden esetben része egy három oszlopból álló tám-rendszer, illetve a későbbi öntözést lehetővé tévő dréncső elhelyezése.

A programban oszlopos- és díszcseresznyét, díszkörtét, gyertyánt, vörös és korai juhart, ámbrafát, akácot, juhart, madárberkenyét, vérszilvát, lepényfát, páfrányfenyőt, csörgőfát és ezüst hársat ültetnek el. A cserjék közül bangita, fagyal, gyöngyvessző és kékszakáll díszíti majd a közterületeket.

Az országos célkitűzés keretében veszünk részt a helyi fásítási programban. Nyíregyházi székhelyű cégként nagyon sok szállal kötődünk a megyeszékhelyhez, és igyekszünk ilyen formán is hozzájárulni a város szebbé, élhetőbbé tételéhez. Az Agrárminisztérium által megfogalmazott cél az ország fával borított területeinek növelése, amiben az állami erdőgazdaságok különböző mintaprogramokkal vesznek részt. A fásítások során fontos helyszínnek számítanak a települési területek, hiszen itt közvetlenül érvényesül a fák levegőminőség-javító hatása.

– mondta dr. Szalacsi Árpád, a NYÍRERDŐ Zrt. vezérigazgatója.

 

Forrás: NYÍRERDŐ Zrt.