Nyíregyháza az otthonom - Interjú Pregitzer Fruzsinával

Pregitzer Fruzsina sok éve nagyszerű alakítások sorával örvendezteti meg a nyíregyházi nézőket. Legutóbb a Kalucsni, a Bob herceg, vagy a Színházi bestiák egy-egy emlékezetes figurája tanúskodott sokszínű tehetségéről, ahogy Mécs László verseiből összeállított estje is. A művésznővel a nagyhéten beszélgettünk.

– Három évtizede vagy a Móricz Zsigmond Színház tagja – ez házasságban is komoly erőpróba. Hogyan formáltak az itteni évek?

– Ez volt a harmincadik évadom Nyíregyházán. Harminc év alatt sokat változik az ember; most már elmondhatom, hogy az életem felét Nyíregyházán éltem le. Erőpróba is, természetesen. A színészi tudatosságom itt, ezekben az években alakult ki, az, hogy mit jelent színésznek lenni, mit jelent valójában az, hogy színház, közönség. Itt tanultam meg, hogyan épül föl az a dialógus, az a kölcsönösségi viszony, melynek során én adok valamit, amiből a nézők valamit visszasugároznak rám.  – Itt találkoztam először igazi érintésekkel a közönség részéről.

– Melyek voltak a legkedvesebb szerepeid, feladataid?

– Nagyon sok szép szerepem volt. Azt szokták mondani, mindig az utolsó a legkedvesebb; de az első, a Patikusné szerepe Szép Ernő Patika című darabjában mindenképpen kiemelt fontosságú az életemben, meghatározó pillanat volt számomra. Nem szeretnék igazából egyet sem kiemelni, minden feladatban volt valami izgalmas, csodálatos partnerekkel, alkotótársakkal találkozhattam, tanulságok és sikerek kiegyenlítették, váltogatták egymást.

– Budapesten születtél és nevelkedtél, a pályád is ott indult, de ennyi idő alatt biztos lett benned valami „nyíregyházi” is. Mondhatjuk, hogy Nyíregyháza a második otthonod?

– Nyíregyháza már nem is a második, jelenleg Nyíregyháza az otthonom. Budapestre egyre fogyatkozó kedvvel jártam vissza, sajnos, időközben a szüleim is elmentek, az ő sírjukon kívül nagyon kevés dolog köt oda. Nagyon szeretem a szülővárosomat, az természetes, de olyan, mintha harminc év alatt a tudtom és beleegyezésem nélkül megváltozott volna – mondja nevetve a művésznő. – Egyre kevesebb dologra ismerek rá a gyerekkoromból.

– Hogyan töltöd a mostani, csendesebb időszakot?

– Megpróbálom elfoglalni magam. A fiam online tanulási tevékenysége karbantart, aktívan részt veszek benne, hiszen nem egyszerű az átállás, a módszer; ezen kívül évek óta tanítok a Szent Atanáz Hittudományi Főiskolán lelkész hallgatókat, a velük való foglalkozás sem szakadt meg. Június 4-re, a trianoni békediktátum aláírásának századik évfordulójára szerveztünk egy megyei szintű megemlékezést, amit most egész más körülmények között kell megvalósítanunk majd, erre is készülök. Igyekszem edzésben tartani színészi énemet, ahogy a lelkemet, idegrendszeremet is; friss levegőt a kertben szívok, és betartom azokat a rendelkezéseket, amire kérnek minket.

– Húsvét ünnepére készülünk. A megújulás, az újjászületés gondolata most kiemelt jelentőséget kap. Mi a te személyes üzeneted az ünnepen?

– Először is ez jut eszembe: „ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?” Mert ép testben ép lélek, az igaz, de ha az a lélek elgyengül, ha az a lélek pánikol bármelyikünkben is, akkor bármi megtámadhat, nem csak a vírus. Ezt üzenem mindenkinek: a feltámadás, a megújhodás, a béke mindenképpen eljön. Krisztus áldozata megvált mindnyájunkat – ez adjon vigaszt mindenkinek.

(Szerző: Sediánszky Nóra)