Nyári napközis táborok – Megkezdte a szervezési előkészületeket az önkormányzat
Fotó: Illusztráció

Megkezdte a nyári napközis táborok szervezésének előkészületeit az önkormányzat. Mivel a családügyi államtitkár hétvégén jelentette be, hogy engedélyezik a táborokat, elindult a munka, ám egyelőre sok a kérdőjel.

 

Az országos döntés után azonnal elkezdték

Dr. Kása Brigitta aljegyző, a nyíregyházi operatív munkacsoport koordinációs vezetője szerkesztőségünkkel közölte, az Operatív Törzs szombati tájékoztatóján jelentette be a családügyi államtitkár, hogy engedélyezik a napközis nyári táborokat. Az önkormányzat, az operatív munkacsoporttal egyeztetve – figyelemmel a döntésre – ezért a héten megkezdte a nyári napközis táborok szervezésének előkészületeit.

Fontos segítség lehet a szülőknek

Az aljegyző hangsúlyozta, fontosnak tartják, hogy legyenek ilyen táborok, hiszen tudják, hogy nagyon sok szülőnek, családnak a veszélyhelyzet idején kivett szabadságok miatt gondot okozhat a nyári szünetben a gyermekek felügyeletének megoldása. Az önkormányzat felvette a kapcsolatot és egyeztet a Nyíregyházi Tankerületi Központtal, illetve a Nyíregyházi Szakképzési Centrum vezetőivel is a tanév zárása, illetve az iskolák által szervezett nyári programok táborokkal történő összehangolása érdekében. „Úgy érezzük, hogy az önkormányzati nyári táborok megszervezése is egy segítség az újraindításhoz munkavállalóknak, munkáltatóknak egyaránt” – fogalmaz a nyíregyházi önkormányzat operatív munkacsoportja.

Vannak még kérdőjelek

A közleménytől elkanyarodva, ami e tekintetben országszerte a nehézségeket illeti: még nem lehet pontosan tudni, hogy mikor zárnak, vagy a szünet előtt egyáltalán kinyitnak-e újra az iskolák, és most még az sem tudható, hogy a táborokban milyen korlátozások lehetnek például a létszámot, védőeszközöket, távolságtartást illetően. Mindez függ a járványügyi helyzet alakulásától, a központi döntésektől, s természetesen folyamatosan egyeztetni kell más szolgáltatókkal, szervező intézményekkel.

Részletek később

Ugyanakkor az is kérdés mindenhol, hogy mekkora lehet majd az igény, hiszen ennek a felmérése – és természetszerűleg az előzetes jelentkezések – az idén elmaradtak, ugyanis hetekkel ezelőtt nem lehetett még látni, hogy lesz-e egyáltalán esély a beindításukra. A jó hír viszont még egyszer az, hogy a nyári táborok előkészületei megkezdődtek, s azonnal közöljük, amint bővebb részletek érkeznek a városházáról.