Szombaton a Budapesti Operettszínházban rendezte meg a Martin György Néptáncszövetség a felnőtt táncegyüttesek legnagyobb és legreprezentatívabb seregszemléjét, a Néptáncantológiát! Nyíregyházát és a megyét ismét a Nyírség Táncegyüttes képviselte, amelynek tagjai Demarcsek György és Bohács Gitta: Szatmári táncok c. koreográfiáját mutatták be. A 15 pár táncos előadását ezúttal is zúgó tapssal jutalmazta a teltházas közönség. A Nyírség egyébként 37 alkalommal vett részt eddig a Néptáncantológián, 1985 óta – 2012 kivételével – minden évben…
Vasárnap az Eiffel Műhelyházban, Budapest egyik legújabb és legérdekesebb játszóhelyén tartották meg a Martin György Néptáncszövetség és az Örökség Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Népművészeti Egyesület közös szervezésében az Ifjúsági Néptáncantológiát, amely ezen az új helyen is teltházas közönséget vonzott! Városunkat és megyénket a NYÍRSÉG UP Lókötő és Topogó Táncegyüttese képviselte, amelyek egyben a Vásárhelyi László Alapfokú Művészeti Iskola csoportjai. Az egyesített csoport Grexáné Nagy Enikő és Ugyan Attila: Bálban c. koreográfiáját mutatta be, amely szintén "hazai", kisszekeresi táncanyag feldolgozásával készült.
Nyírség UP Lókötő és Topogó Táncegyüttes – Eiffel Műhelyház – 2022. március 13
– A fiatal táncosok is rendkívül sikeresen szerepeltek, így bízvást kijelenthetjük, hogy megyénk néptáncmozgalma számára ez a hétvége is kellőképpen mozgalmas és eredményes volt! – számolt be a rendezvényről Demarcsek György, a Nyírség Táncegyüttes vezetője, a Martin György Néptáncszövetség alelnöke, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Néptánc Egyesület elnöke.