Nemzetközi konferencia városunkban – Aktív időskor, nemzedékek új szerepben címmel

A gerontológia az öregedés és az öregkor élet- és kórtanával foglalkozó tudomány. A gerontológiát, mint tantárgyat nagyon kevés helyen oktatják hazánkban – mondta a 11. Nyíregyházi Gerontológiai Napokon az Egészségügyi Kar dékánja. Dr. Semsei Imre kiemelte, Nyíregyházán a gerontológia összes vonatkozásával, többek között társadalmi, szociális és biogerontológiával is foglalkoznak a Gerontológiai Tanszéken.

Hangsúlyozta:

Már 2007-ben elkezdődött a munka, hogy a gerontológiai legyen karunk egyfajta megkülönböztető profilja és nemsokkal ezután már jegyzeteket kellett írnunk, különböző segédtartalmakat és utána megkezdődhetett a Gerontológia oktatása először csak egy területen, de most már gyakorlatilag a Kar összes képzési területén, hiszen kapcsolódik hozzá az ápoló képzés és a szociális munkás szak is, szinte mindenhol oktatunk gerontológiát.

Nyíregyháza az elmúlt öt évben kétszer is megkapta az Idősbarát Önkormányzat címet – mondta a rendezvényen a szabolcsi megyeszékhely polgármestere, Dr. Kovács Ferenc.

Városunkban, 1990-ben a 60 éven felüliek aránya még csak 13 százalék volt, 2015-ben pedig már túlléptük a 23 százalékot. Ez kihat mindenre, az egész társadalomra. Ezért fontos az, hogy az önkormányzat kiemelten figyeli és segíti a nyugdíjasokat, az idősöket – ez pedig nemcsak ezt a társadalmi réteget érinti természetesen, hanem a családokat is, az egész közösséget és kihat a gazdaságra is. Nem véletlen, hogy a kormányzat is hoz olyan döntéseket, amelyekkel a nyugdíjasoknak is könnyíti a munkavállalást. Én azt gondolom, hogy ez egy nagyon komplex kérdés, amivel kell foglalkozni. Azt remélem, hogy Nyíregyházán érzik a nyugdíjasok, hogy az önkormányzat figyel rájuk – az a legfontosabb, hogy érezzék, hogy a városvezetés és az önkormányzat kiemelten figyel rájuk.

A rendezvény idei témái közt kiemelt szerepet kapott az időskorúak fogyasztóvédelmi érintettsége, a szépkorúak karrierfejlesztési lehetősége, valamint gazdasági szerepük. A demenciával élőknek és családtagjaiknak pedig támogató programokat is ajánlottak.


Dér Vivien