Nem titkolózunk, nyerni akarunk - kétszer is a Honvéd ellen játszanak a kosarasok

Két éve harmadik, tavaly második lett a férfi kosárlabda Hepp-kupában a Nyíregyháza Blue Sharks. A cápák folytatnák a sormintát, azaz szeretnének a dobogó legmagasabb fokára állni. A Cegléd legyőzésével egy újabb lépést tettek ebbe az irányba, mert bejutottak a négyes döntőbe, melyet Győrben rendeznek. A sorsolásnak köszönhetően az a Honvéd lesz az ellenfél, mely ellen a hétvégén bajnokit játszik a csapat. Ráadásul Sitku Ernőt is komoly szálak fűzik a fővárosiakhoz, mivel pályafutása során szép éveket töltött a budapestieknél.

- Nagyon örülünk, hogy elkerültük az elődöntőben a Veszprémet, de ha nyerni akarunk, és a fináléban ők lesznek az ellenfelek, akkor őket is le kell győznünk. Remélem kellően motíválja a játékosokat, hogy ismét ott vagyunk a négyes fináléban. A Honvéd ellen bajnokit is játszunk, nem takargatunk semmit, nem taktikázunk a Hepp-kupára, a bajnokin is nyerni szeretnénk – mondta Sitku Ernő szakmai igazgató, Nyíregyháza Blue Sharks

A legutóbbi hazai mérkőzésen már bemutatkozhatott a csapat új amerikai légiósa, aki egy húzódás miatt még nem volt százszázalékos állapotban. Érkezése jó hatással volt a többiek teljesítményére is, a szakmai stáb viszont további fejlődést vár, főleg center poszton. A csapat januárban még további fontos meccseket játszik a Budafok és a Vasas ellen.

Dankó László