Nem kell kamatot fizetniük a vállalkozásoknak az új MFB-hitelért
Nem kell kamatot fizetniük a vállalkozásoknak az új MFB-hitelért

A lehetséges legalacsonyabb, nulla százalékos hitellel segíti a kormány a koronavírus-helyzet miatt nehéz helyzetben jutott magyar vállalkozásokat. Június 12-e óta igényelhető a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) azon hitele, amelynek a felvétele után kamat fizetése nem terheli a cégeket – hangzott el az M1 Summa című műsorában.

Az európai uniós források felhasználásával összesen 137 milliárd forint áll rendelkezésre arra, hogy a magyar vállalkozások sikeresen túllépjenek a pandémia okozta gazdasági kihívásokon.

A hitelt az MFB Pontok hálózatában lehet igényelni

A program keretösszegének 50 százaléka beruházási célra, 50 százaléka pedig a likviditás és működés finanszírozására fordítható. A felvehető legmagasabb hitelösszeg beruházási hitelcél esetén 150 millió forint, forgóeszköz és likviditás finanszírozás esetén pedig 300 millió forint lehet. A nulla százalékos kamattal kapható hitelt országszerte az MFB Pontok hálózatában lehet igényelni.

A kormány célja, hogy minden életképes vállalkozás segítséget kapjon a válság leküzdésében, és részt vegyen a gazdaság újraindításában ”–  indokolta a kormány a gazdaságvédelmi intézkedést.

Garamvölgyi Balázs, az MFB főigazgatója hozzátette, a kkv-szektor szereplői számára jelent nagy segítséget a program.

 

Ennek a hitelprogramnak kettős célja volt. Az első és legfontosabb, hogy a vállalkozások, amelyek komoly problémával küszködnek, hozzájuthassanak egy olyan likviditáshoz, egy olyan finanszírozási forráshoz, amivel a mindennapi működésüket fenn tudják tartani. Másrészről viszont voltak olyan vállalkozások, amelyek például az évek óta halogatott beruházásaikat most tudták megvalósítani. Úgyhogy praktikusan a jól működő beruházási hitelt finanszíroztuk, illetve bővítettük azokkal a lehetőségekkel, amelyekkel így a forgóeszköz finanszírozáshoz is könnyebben hozzájuthatnak

– fejtette ki Garamvölgyi.

Szakértők szerint nem véletlen, hogy a magyar kis- és közepes vállalkozásokat igyekszik segíteni a kormány ebben az időszakban.

A kkv-szektor a magyar gazdaság motorja

Szakáli István Loránd a Századvég Gazdaságkutató Zrt. üzletágvezetője úgy látja, hogy számos hazai gazdasági társaságot hátrányosan érintett a koronavírus az elmúlt hónapokban, ezért fontos, hogy maguk mögött érezzék a kormány támogatását.

„Fontos, mivel a kkv-szektor a magyar gazdaság motorja. A kkv-szektor jelentős része a nagyvállalati szektorhoz képest hazai tulajdonban van, ezért a hazai vállalkozások megerősítése fontos kérdés. Szükséges, hogy valamiféle állami támogatást kapjanak, mert sokan lehetnek abban a helyzetben, hogy az elmúlt időszakban tartalékokaikat felemésztették” – hangsúlyozta.

Az MFB kedvezményes hitelprogramja nem előzmény nélküli. Korábban is vehettek fel kedvezményes kölcsönt a magyar cégek, de a forgóeszközre és a mindennapi likviditás biztosítására akkor nem járt ez a forrás. Most viszont igen, így akár a fizetéseket is lehet fedezni belőle az újraindulás időszakában.

A Magyar Fejlesztési Bank főigazgatója elmondta,

már az első napokban komoly érdeklődést érzékeltek a nulla százalékos kamatozású hitel iránt.

„Számítottunk arra, hogy sokan fognak igényelni ilyen típusú hiteleket. Gyakorlatilag néhány nap alatt körülbelül ötmilliárd forint értékben több száz érdeklődő érkezett az MFB Pontokra. Ezek az igénylések két-három héten belül várhatóan folyósításba is fognak fordulni” – tette hozzá.

 A magyar vállalkozói körnek nem segélyekre van szüksége

Szakértők szerint az MFB-hitel egy fontos üzenetet is magában hordoz. Konkrétan azt, hogy a magyar vállalkozói körnek nem segélyekre van szüksége ebben az időszakban, e nélkül is képesek boldogulni.

„Ha hitelen keresztül támogatunk egy vállalkozást, annak a hatásmechanizmusa különbözik attól, minthogy ha vissza nem fizetendő támogatás formájában támogatunk egy vállalkozást. A lényeges különbség az, hogy aki hajlandó ilyen időszakban hitelt fölvenni,  bízik önmagában és a cégében, és minden bizonnyal valamiféle jövőorientált fejlesztésben bízik. Míg a vissza nem fizetendő támogatás sokszor csak a meglévő helyzet konzerválására fókuszál” – emelte ki Szakáli.

A vállalkozásoknak jó tudniuk, hogy

a működési hitelcél esetén a minimum egymillió, maximum 300 millió forintos, és legfeljebb 60 hónapos futamidejű hitel vehető fel.

A hitelfelvételhez önerőre nincs szükség, 25 millió forintig elegendő a tulajdonos kezességvállalása, a fölött 20 százaléknyi fedezetet kell bemutatni.

hirado.hu