Újabb összegekkel támogatja a kormány a vállalatok válság alatti beruházásait
Újabb összegekkel támogatja a kormány a vállalatok válság alatti beruházásait

Elindította a kormány versenyképesség-növelő támogatási programját. Ebben olyan cégek kaphatnak akár 800 ezer eurós támogatást, amelyek a jelen helyzetben a munkahelyek megvédéséért beruházásokat hajtanak végre. A programra 806 vállalat nyújtotta be pályázatát, amelyekben 377 milliárd forintnyi beruházást vállaltak, így 143 618 munkahelyet tudnak megvédeni – hangzott el az M1 Summa című műsorában.

Világviszonylatban is elit kategóriás, szembe ültethető lencséket készít Zsámbékon a Medicontur Kft. A vállalat 30 éve működik. Ez alatt több mint ötmillió mesterséges lencsét fejlesztettek és gyártottak. Ma már a világ több mint 70 országában értékesítik termékeiket. A cég 300-nál is több embernek ad munkát idehaza. Céljuk, hogy tömegtermelésre álljanak át a jövőben, és hogy ki tudjanak lépni az ázsiai piacokra.

A program mintegy 50 milliárd forintos kerettel indult el

A fejlesztéshez támogatást kapott a cég a kormány versenyképesség-növelő programjából. A kabinet célja ugyanis az, hogy a koronavírus által átalakított világgazdaságban a magyar vállalatok megerősödve tudjanak helytállni. Ez többek között úgy valósulhat meg, hogyha a cégek a mostani rendkívüli helyzetben is új kapacitásokat építenek fel, új technológiákat vásárolnak és bővítik termékportfóliójukat.

Ehhez indította el a kormány versenyképesség-növelő támogatási programját. Ebben olyan cégek kaphatnak akár 800 ezer eurós támogatást, amelyek a jelen helyzetben a munkahelyek megvédéséért beruházásokat hajtanak végre.

A program 50 milliárd forintos kerettel indult el. A kormány tájékoztatása szerint végül 178 milliárd forintnyi támogatási igény gyűlt össze.

A programra 806 vállalat nyújtotta be pályázatát, amelyekben 377 milliárd forintnyi beruházást vállaltak,

így 143 618 munkahelyet tudnak megvédeni.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter június elején adta át három vállalatnak a versenyképességi program támogató okiratát. Az eseményen úgy fogalmazott, a magyar vállalatok továbbra is számíthatnak a kormány támogatására. A magyar gazdaság szempontjából ugyanis kulcsfontosságú a teljesítményük.

A magyar vállalatok a továbbra is számíthatnak a magyar kormány támogatására

Három olyan vállalattal állunk szemben, amelyek a válságot arra használják fel, hogy az új világversenyben, az új világgazdasági versenyben történő részvételre a legjobban megerősödjenek. A magyar gazdaság teljesítménye és sikere az új világgazdasági körülmények közepette is a vállalatok teljesítményéből és sikeréből áll majd össze. Ezért a magyar vállalatok a továbbra is számíthatnak a magyar kormány támogatására – mondta Szijjártó Péter.

Az egyik támogatott vállalat a Doktor24 Medicina Zrt., amely Kelenföldön egy háromezer m2-es modern egészségügyi központot hoz létre. Ezzel több mint 100 új munkahelyet is teremt. A cég 574,54 millió forintos beruházása 287,27 millió forint támogatást kap.

A Kecskeméti Gumiipari Kft. is részesült támogatásban. A cég forgalma áprilisban több mint 25 százalékkal, májusban 35 százalékkal esett vissza, ennek ellenére fejlesztenek. Gumifröccsöntési, valamint gumi- és műanyag-extrudálási kapacitásaikat bővítik. Cél, hogy növeljék hatékonyságukat.

A mesterséges lencséket gyártó Medicontur beruházásához a magyar állam több mint 287 millió forinttal járul hozzá. A mostani pályázatnak köszönhetően a cég jövőre – vélhetően – le tudja zárni a tömegtermelésre történő átállás első fázisát.

A mesterséges lencséket gyártó vállalat ügyvezető igazgatója szerint

a támogatásnak is köszönhető, hogy a jelenlegi nehezebb időszakban sem kellett létszámleépítéshez folyamodniuk.

„Ez a pályázat jól jött nekünk, nem kellett lelassulni semmiben, nem kellett leépíteni egyetlen egy munkahelyet sem. Sőt, a válság alatt is rekrutáltunk embereket, nőttünk az elmúlt 3-4 hónapban” – mondt Kontur László a Medicontur Zrt. ügyvezető igazgatója.

A három támogatásban részesült vállalat a beruházással a kormány adatai szerint összesen 413 munkahelyet tudott megvédeni.

hirado.hu