Negyven csapat, négy csoport, négy hónapig harc kispályán

 Nincs megállás, alig hogy véget ért a szabadtéri szezon, azonnal terembe vonultak az együttesek. A Decathlon-Konyha Möbel Nyíregyházi Sportcentrum terembajnokság a héten rajtolt, és már az első fordulóban sok gólt láthattak a nézők. A Marso Kft 4-1 - arányban győzte le a Blue Sharks csapatát, a Het - Band Kft szintén 4-1-re nyert a jó erőkből álló Real-Ta-Te ellen, a T - Forg Trans nagy csatában 4-2 - re verte a Mester Festék gárdáját. A többi találkozó is izgalmasan alakult. A téli bajnokság jó felkészülést is jelent az együtteseknek a tavaszi idényre.

- Hosszú évek tapasztalata azt mutatja, hogy akik ilyenkor részt vesznek a bajnokságban, tavasszal jobban szerepelnek szabadtéren, mivel négy hónapon keresztül folyamatosan játékban vannak - mondta Dajka László főszervező.

A találkozókat a Zrínyi Tiszavasvári úti csarnokában rendezik, ahol minden feltétel adott. Az „A” csoport meccsei után szombaton a többi csoportban rendeznek találkozókat, és így zajlik mindez egészen márciusig. Tavasszal a nyolc legjobb részvételével most is egy Szuperdöntőn dől el a végső sorrend. A téli időszakban több pénzdíjas teremtornát is rendeznek Nyíregyházán, ezek is népszerűek a csapatok körében. Áprilistól a Városi Stadionban folytatódik a szabadtéri idény. A kispályás bajnokság továbbra is az ország egyik legnépszerűbb szabadidős rendezvénye, évek óta több mint száz együttes vesz részt.

Dankó László