Nagylelkű ajándék a Pacomp Kft. felajánlásával – Több mint ezer családot ajándékoznak meg!

Dió, mák, lencse, bulgur: többek között ezek az élelmiszerek találhatók a Pacomp Kft. által felajánlott karácsonyi csomagokban. A cég ügyvezetője személyesen mutatta meg mit állítottak össze.

Úgy állítottuk össze a csomagot, hogy lefedje a karácsonyi készülődéshez szükséges dolgokat, mint a mákos és diós bejglibe való töltelék. Egy kicsit a Szilveszterre, Újévre gondolva lencsét is tettünk bele. Én azt gondolom, hogy valóban jó adni egész évben, karácsonykor pedig mindenki jobban koncentrál erre.

– tette hozzá Papp Krisztán.

Volt, aki személyesen vette át

1200 nyíregyházi, szerény körülmények között élő család kap majd az élelmiszerekből.

További képekért kattintson a fotóra!

A Városházán szerda délután a családokat három anyuka képviselte, akik személyesen vehették át a csomagokat. Egy kisfiát egyedül nevelő anyuka azt mondta, ilyenkor minden ajándék jól jön.

Természetesen minden segítség jól jön, amikor az ember nem tud dolgozni, mondjuk egy beteg gyermek mellett. Meglepődtem és nagyon szépen köszönöm a felajánlónak.

– tette hozzá Garai Ildikó.

„Ránk talált egy nagyon bőkezű adományozó”

A nyíregyházi önkormányzat nevében Jászai Menyhért mondott köszönetet a csomagokért. Az alpolgármester hozzáfűzte, ez már a második év, hogy ilyen nagylelkű felajánlást tesz a cég.

Egy nagyon alapos és bőséges csomagot állítottak össze a családok részére. Az anyagi segítségen túl, ennek van egy olyan üzenete is, hogy a helyi vállalkozások nemcsak addig gondolkodnak, hogy mennyi a profit, mennyit értékesítettek, hanem a rászorultabbakról is gondoskodnak és gondolnak rájuk.

– fogalmazott Jászai Menyhért, alpolgármester. Az ajándékokat a Gyermekjóléti Központ juttatja el a következő napokban a rászorulókhoz.


Z. Pintye Zsolt