Múltidéző: író-olvasó találkozó Váci Mihállyal... - Költészet Napja Nyíregyházán

Múltidéző: író-olvasó találkozó Váci Mihállyal... - Költészet Napja Nyíregyházán
Múltidéző: író-olvasó találkozó Váci Mihállyal...

„1955. szeptember 1-tõl – miután két magyar szakos tanári hely megürült a nyírbogdányi iskolában – ifjú házaspárként itt kezdtük el pedagóguspályánkat. A tanórákon túl, a sokrétű iskolai feladat mellett, a község kulturális életéből is jócskán kivettük a részünket. Irodalmi és történelmi előadásokat tartottunk – erkölcsi-illemtani sorozatot az ifjúságnak –, az iskolai könyvtárat működtettük, színházi programokra szerveztünk részvételt, hol a gyártelepi kultúrházba, a faluszínház előadásaira, hol a nyíregyházi színházba.

Az irodalmi ismeretterjesztésnek az időben az író-olvasó találkozók voltak a gyakori alkalmai. A gyártelepi művelődési ház szívesen adott helyet – más kulturális programok mellett – író-olvasó találkozóknak, így egy alkalommal nekem adatott a megtisztelő feladat, hogy mint az iskola irodalomtanára, fogadjam és bevezessem a beszélgetést. Akkor jelent meg Váci Mihály Bodza című kötete. (Egyébként vele együtt érkezett egykori debreceni osztálytársam, az írói pályája kezdetén lévő Végh Antal is.)

A művelődési ház igazgatója, aki az egy költő, egy író találkozót szervezte, a könyvtáros segítségével pár nappal a találkozó előtt néhány kötetet kihozott a nyíregyházi könyvesboltból, hogy az érdeklődők akár már előre is találkozhassanak a kötet verseivel. Többen voltak, akik készültek a találkozóra, s így elolvasták a frissen megjelent kötet verseit, és legnagyobb meglepetésre felfedeztek benne egy Ave Maria című verset, amelyben a költő litániázó stílusban a szerelem orgonafutamait szólaltatja meg, Jézus anyja nevének újra és újra ismétlésével. Csak nem vallásos ez a Váci Mihály? – ébredt fel a gyanú egyesekben, s ennek a kételyüknek hangot is adtak, azaz nyílt színen megkérdezték, hogy áll a vallásossággal, csak nem hisz talán Istenben?

Szegény Mihály igencsak kényelmetlenül kezdte magát érezni, nem a teljes értetlenséget tükröző megszólalás, hanem az akkor rosszindulatú gyanúsításnak számító provokáció miatt. Feszülten, nyugtalanul parírozott, bizonygatta, hogy ez szerelmes vers, s hogy az õ felesége neve is Mária, semmi köze nincs a versnek Szűz Máriához.

És ekkor történt valami! Fiatal, magyar szakos tanárnő emelkedett szólásra, és elmondta, hogy – Kedves Váci Mihály! Önnek semmi oka nincs most visszakozót fújnia. Már csak azért sem, mert ha a görög-római mitológiának is helye lehet a modern irodalomban, a kétezer éves kereszténységről – ebben az európai kultúrkörben – ezt még inkább el lehet mondani.

Az ifjú tanárnő világosan fogalmazott, szépen és meggyőzően beszélt, és ellentmondást nem tűrően érvelt. Amikor leült, más légkör volt a teremben. Váci Mihály pedig odahajolt hozzám, és azt kérdezte: – Ismered a hölgyet? – Igen – azt hiszem! A feleségem.

Az akkor tőle kapott kötetben így szól a dedikáció: „Csermely Tiborné tanárnőnek szeretettel és köszönettel a megértésért! – Váci Mihály.”

 

(Szerző: dr. Csermely Tibor)

Koszorúzással, szavalóversennyel is telt a Költészet Napja

A város hagyományosan a nyíregyházi költőre, Váci Mihályra emlékezett április 11-én. Nem József Attiláé volt a kiemelt figyelem, hanem az 1970. április 16-án elhunyt Vácié, a Kossuth-díjas és kétszeres József Attila-díjas költőé. Idén is jelentkezett közel 40 fiatal a róla elnevezett kulturális központban három kategóriában meghirdetett szavalóversenyre, melynek kötelező darabja Váci, illetve tekintettel az Ady-évre, Ady-vers volt. Közben pedig rótták a sorokat, a Móricz Zsigmond könyvtárban kitekert papirusztekercsre Nyíregyháza leghosszabb versét, valamint megkoszorúzták Váci szobrát és emléktábláját is a Bessenyei, illetve a Szabadság téren.