Móra-napok – Megkezdődött a Móra iskolában a hagyományos rendezvénysorozat
Fotó: Szarka Lajos

1995-ben vette fel Móra Ferenc nevét az örökösföldi iskola. Hagyomány már a 39 esztendős intézményben, hogy megemlékeznek a névadóról. Március 27-től április 3-ig több gyerek fordul meg az eseményen, mint amennyi mórás diák van. Labdarúgó kupát hirdettek és sakkversenyt, Gyémántcserép rajzversenyt és Cinegekirály természetismereti vetélkedőt.

A Móra-zászló érkezésével indult hétfőn délelőtt a hagyományos Móra-hét a nyíregyházi általános iskolában, majd az igazgató köszöntötte a 800 diák képviseletében megjelent, és műsort adó tanulókat. A Csilicsali Csalavári Csalavér, a Kincskereső kisködmön, a Dióbél királyfi, az Ének a búzamezőkről, vagy az Aranykoporsó szerzője szinte kivétel nélkül valamennyiünk előtt ismert, nagy bizonyossággal a gyerek- és ifjúsági irodalom, az ún. kötelező olvasmányok miatt.

A megnyitó műsorát a 3. b osztály adta, és az iskola gitárzenekara.

Megidézték az írót, meséltek életéről, tanulmányairól, olvastak műveiből, és megérkeztek a tavasztündérek is.

Apja szabó, édesanyja pék volt. Sokat dolgoztak, mégis szegénységben éltek. Ezt a szegénységet kárpótolta a szeretet.

A hagyományos tavaszi mórás fesztivál persze nemcsak az irodalom köré épül, hiszen a sport, a matematika éppúgy része a Móra-hétnek, mint a képzőművészet vagy az idegen nyelv.

„Sok-sok versenyt rendezünk. Közel ezer diák lesz nálunk a héten. Jellemzően a városból, de a megye több városából, településéről, sőt lesz olyan versenyünk, ami regionális. A tehetséggondozás, ami minket ilyenkor vezényel. Nemcsak a mi gyerekeinkre figyelünk a Móra-héten, hanem arra a sok-sok tehetségre, aki a megyénkben található” – tájékoztatott a Nyíregyházi Móra Ferenc Általános Iskola igazgatója, Jaczkovits Józsefné.

A megnyitóval párhuzamosan már zajlott a bemelegítés a tornateremben, készültek a fiúk a Móra Labdarúgó Kupa mérkőzéseire.

„Sport- és művészeti tehetségekre figyelünk. Lesz Kincskereső prózamondó, Gyémántcserép rajzverseny és regionális néptánctalálkozó, logikai matematika tehetségek megmutathatják magukat a matematikaversenyen és a sakkbajnokságban, de lesz egy angol, idegen nyelvi versenyünk is” – sorolta a programokat az igazgató.

Jó helyen szervezik a versenyt, hiszen sikeres a Móra focicsapata. Már az óvodások is ellátogatnak az iskolába, de szerveznek ilyenkor meghívásos versenyeket, és olyan levelezős vetélkedőket, melynek a döntőjére várnak diákokat.

„Én nagyon szeretem ezt a hetet, hiszen nagyon sok gyerek megfordul itt, a Mórában. Régebben én is részt vettem az egyik versenyen. Az csodálatos élmény volt, hogy csapatban versenyezhettem. Egyetértek Ivettel. Rengeteg jó emlékem van, a foci tornakupákon is sok jó eredményt értünk el, ami szintén büszkeség számomra” – mondta két búcsúzó, nyolcadikos diák, Záhonyi Ivett és Máté Zalán.

Kedden angol nyelvi akadályverseny és a Móra Sakkfesztivál lesz az iskolában. Szerdán a Gyémántcserép rajzverseny, majd csütörtökön a Cinegekirály természetismereti vetélkedő. Pénteken néptánctalálkozónak, majd jövő hétfőn a Móra matek megyei versenynek és a Kincskereső prózamondó versenynek ad otthont a nyíregyházi Móra iskola.

Kapcsolódó galéria

Móra Napok 2023