Mindig csak a következő mérkőzésre koncentrálunk - a jövő héten kupadöntő

Mindig csak a következő mérkőzésre koncentrálunk - a jövő héten kupadöntő

Bajnokik, Hepp-kupa döntő, új irányító és sok fiatal. Sitku Ernő, a Nyíregyháza Blue Sharks szakmai igazgatója szerint mindig a következő mérkőzésre kell fókuszálni.   

- Több olyan mérkőzést játszik most a csapat, ahol kötelező a győzelem. Ilyen lesz a Nagykőrös elleni is. Nehéz ilyen meccseken pályára lépni?

- Nem könnyű olyan játékosoknak játszani, akik nem annyira tapasztaltak. Ha egy kicsit rutinosabbak lennének, nyugodtabban léphetnének pályára, és ilyenkor meglehetne mutatni az igazi különbséget, ami a két gárda között van. Talán majd eljutunk egyszer ide is. Annak örülök, hogy sok fiatal játékosunk volt legutóbb is a pályán, az MTK ellen például a végjátékban Mokánszki Máté és Sitku Márton volt a két center, és megállták a helyüket.

- Az új légióssal helyére került minden puzzle darab?

- Nagyon hasznos ahogy Mike Harmon játszik, jól beilleszkedett. Talán meglepő volt, hogy irányítót kerestünk, de stabilitást, és nyugalmat hozott a csapat játékába.

- Ilyenkor már a bajnokikat is arra használja a csapat, hogy készüljön a Hepp-kupa döntőre?

- Nagyképűség lenne azt mondani, hogy már eljutottunk oda, hogy a bajnokikat felkészülésre használjuk. De volt olyan dolog, amit szerettünk volna kipróbálni, de csak a következő találkozóra koncentrálunk.

- A fiatalok között volt több jó teljesítmény, Vaskó György az U20-as meccsen remekül játszott. Nehéz átállni a felnőtt találkozóról egy korosztályos meccsre?

- Igen, nagyon nehéz. Tapasztalatból tudom, mert én is voltam anno ilyen szituációban, hogy a felnőtt meccs után az utánpótlás találkozót képes lenézni az ember. Könnyű belecsúszni abba, hogy akkor rossz teljesítményt nyújt. Pedig az lenne a legfontosabb, hogy minél többet játszhasson egy-egy fiatal sportoló. Örülök, hogy Vaskó György ilyen remek teljesítményt nyújtott, nyolcból nyolc triplát értékesített, az azért nem rossz!

- Hepp-kupa, itt a nyakunkon a döntő. Ez lehet a hab a tortán?

- Mindenképp. Itt is csak a következő meccsre figyelünk. Először meg kell verni a Honvédot, az az első lépés. Bajnoki mérkőzésen sikerült idegenben is, ez erőt ad, de egy kupamérkőzés mindig más. Említhetem a focit példaként, ahol a Juventus, mely a bajnokságban legyőzhetetlen, a kupában kikapott Bergamóban. Ez egy kupameccs lesz, melyre másképp kell készülni.

Dankó László