MEKH – 73 milliárdról 33 milliárd forintra csökkent a lakossági közműtartozások összege

A lakossági villamosenergia-hátralékok 45, a földgáz-szolgáltatási hátralékok 75, míg a távhő­szolgáltatási hátralékok 35 százalékos csökkenést mutatnak a rezsicsökkentés bevezetése óta. A hátralék teljes összege pedig 73 milliárd forintról 33 milliárd forintra csökkent öt év alatt.

Míg 2013 júniusában a teljes lakosság villamosenergia-hátraléka közel 29 milliárd forint volt, addig idén júniusra ez az összeg közel felére, 15,8 milliárd forintra esett vissza. Földgáz esetében a lakossági tartozás öt évvel ezelőtt szintén közel 29 milliárd forint volt, addig 2018 júniusában ez az összeg már csak 7,3 milliárd forint volt. A távfűtéssel rendelkező háztartások teljes adóssága 2013 júniusában meghaladta a 15 milliárd forintot, míg 2018 júniusában alig volt több 10 milliárdnál.

 

A tartozások összegének csökkenésén túl a kikapcsolt lakossági fogyasztók száma is jelentősen csökkent: öt év alatt 60 százalékkal mérséklődött.

 

A rezsicsökkentés eredményeként az elmúlt öt évben a magyar családok már több mint 1378 milliárd forintot takarítottak meg.

 

I. Lakossági fogyasztók közműtartozásainak alakulása

1) Villamos energia

2) Földgáz

3) Távhő

II.) A szolgáltatásból kikapcsolt lakossági fogyasztók számának alakulása