A közlekedési balesetben vétlen volt, ittas vezetés miatt azonban felelnie kell. A nulla tolerencia elvének megfelelően a jogosítványát is elvették a rendőrök, mert az előző esti alkoholfogyasztástól, még enyhén ittas állapotban ült volán mögé.
A 25 éves férfi az este folyamán nagyobb mennyiségű szeszesitalt, körülbelül egy liter whiskeyt-t fogyasztott, majd másnap délelőtt autóba ült, és Nyíregyházán közlekedett.
A Búza utcán szabályos előzésbe kezdett, azonban a megelőzendő gépjármű vezetője észrevett egy parkolóhelyet, és hirtelen balra kanyarodott, ezért a járművek összeütköztek.
Mivel a felelősség kérdésében nem tudtak megállapodni rendőrt hívtak, aki mindkét sofőrt megszondáztatta. Így fény derült a vádlott ittasságára.
A szakértő megállapította, hogy a férfi szervezetében az előző este elfogyasztott alkohol még nem bomlott le teljesen, enyhe fokú ittas állapotban vezetett, ezért az ügyészség vádat emelt ellene.
Ha a bíróság bűnösnek találja, pénzbüntetésre és járművezetéstől eltiltásra számíthat, amely miatt újra kell vizsgáznia.
Forrás: Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség