Megtartja az Önkormányzat az augusztus 20-i ünnepséget, de nem a megszokott keretek között

Mint tegnap beszámoltunk róla, a Kossuth téri nagykoncerteket leszámítva, melyek egy részét a Szabadtéri Színpadon tartják meg, lényegében változatlan elemekkel, plusz két napon át tart majd augusztus 19-től a VIDOR Fesztivál. 

Nyíregyháza polgármestere szerkesztőségünknek elmondta, megtartja az önkormányzat az augusztus 20-i ünnepséget is, igaz, a megszokottól eltérő keretek között, nem a Kossuth téren, és koncert, valamint tűzijáték nélkül.

Elmarad viszont a járványügyi előírások miatt a hónap közepére tervezett töltött káposzta-fesztivál a múzeumfaluban. Dr. Kovács Ferenc a Nyíregyházi Televíziónak azt nyilatkozta, a járványügyi helyzet hetente, de akár naponta változhat, így bármi módosulhat, de talán annyira közel vagyunk naptár szempontjából az állami-nemzeti ünnephez, hogy ennek megtartását már nem befolyásolhatja.

Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere elmondta:

„Nem tudtuk megtartani a Cantemus Kórusfesztivált sem, viszont a Cantemus indított egy rekordkísérletet. Ennek az eredményét is az augusztus 20-i, ünnepi programunkon szeretnénk bejelenteni, amit most a Rózsakert Szabadtéri Színpadra szervezünk, 18 órától. Ott kerül majd sor a díszpolgári cím és az életműdíjak átadására. Néptáncegyüttesek adnak műsort, illetve közreműködik a Cantemus kóruscsalád. Itt azon volt a hangsúly, hogy a hagyományainkat, programjainkat, amennyire lehet, tartsuk meg."