Magyarországon csökkentek legnagyobb mértékben az adóterhek

A pénzügyminiszter október közepén nyújtotta be az adóterhek módosításáról szóló javaslatcsomagot, amely többek között adóegyszerűsítéseket és -könnyítéseket tartalmaz. Sávossá válhat az iparűzési adó, ami a kisebb bevételű vállalkozásoknak jelentős megtakarításokat biztosít, valamint egyszerűsödnek az átalányadózók adminisztrációs terhei, illetékmentessé válnak a diákhitel tranzakciók, és további két évvel meghosszabbítják az új építésű ingatlanok 5 százalékos áfakulcsát.

Magyarország első az uniós adócsökkentési rangsorban az Eurostat adatai szerint – hangzott el az M1 Híradó című műsorában. Hazánk előkelő helyezéséről Varga Mihály pénzügyminiszter számolt be a közösségi oldalán, ahol azt írta: amíg a legtöbb tagországban növelték az adóterhelést, addig nálunk csökkent a legnagyobb mértékben. Varga Mihály szerint a kormány idén is ezt a polikát folytatta.

Az Eurostat adataira hivatkozva a pénzügyminiszter azt írta:

Magyarországon 34 százalékra javult a GDP-arányos adóterhelés 2021-ben, miközben az uniós átlag a 42 százalékot közelíti.

A tárcavezető azt is hozzátette, hogy a kormány idén is folytatta az adócsökkentéseket és 600 milliárd forinttal mérsékelte a munkáltatói adókat. Mint írta, ezzel Magyarország 2022-ben is megőrizheti az első helyét az uniós országok között.

A pénzügyminiszter október közepén nyújtotta be az adótörvények módosításáról szóló javaslatcsomagot, amely egyebek mellett adóegyszerűsítéseket és -könnyítéseket is tartalmaz.

Például a kormány sávos rendszerben iparűzésiadó-kedvezményt ad azoknak a vállalkozóknak, akiknek az árbevétele nem haladja meg a 25 millió forintot.

Így 2 százalékos adókulccsal számolva évi 12 millió forint bevételig 50 ezer, 12 és 18 millió forint között 120 ezer, illetve 18 és 25 millió forint közötti bevétel után 170 ezer forint iparűzési adót kell fizetni a vállalkozásoknak.

Szakértők szerint így a mostanihoz képest az érintettek akár több százezer forintot is megspórolhatnak az adójukon évente.

Az előterjesztés ezenkívül más könnyítéseket is tartalmaz. Például az általányadózóknak az eddigi havi helyett elég lesz, ha negyedévente az szja-val együtt fizetik meg a szochót és a járulékot.

Emellett tranzakciós illetékmentességet vezetnek be a diákhitelekre, jövő év végéig kiterjesztik a 0 százalékos reklámadókulcsot és az új építésű lakóingatlanok 5 százalékos kedvezményes áfakulcsa két évvel meghosszabbodik, 2024. december 31-ig.

Az adócsomag beterjesztésekor Burján Ákos szakértő úgy nyilatkozott, hogy a tervezett módosítások a vállalkozók mellett a magánszemélyeket is segítik. Úgy fogalmazott, a nyári változásokat követően ezek mindenképpen üdvözlendő változások.

„Kevesebb adót kell fizetnie az embereknek, ezáltal több pénz marad náluk, illetve az adminisztrációjuk is csökken, ami azért nem elhanyagolható tény ebben a zűrzavaros helyzeteben, ami most itt az energiaválság közepén látható.”

A Híradó emlékeztetett, hogy az Országgyűlés hamarosan szavazhat az őszi adócsomagról, és ha elfogadja, akkor az új szabályok még az idén életbe léphetnek.

Forrás: hirado.hu