Liszt Ferenc-díjas Nagy Csaba tárogatóművész
Liszt Ferenc-díjas Nagy Csaba tárogatóművész

Kiemelkedő zenei előadó-művészeti tevékenysége elismeréseként Liszt Ferenc-díjban részesült Nagy Csaba tárogatóművész, akinek fél évszázada kísérőtársa a már hungarikummá emelt hangszer.

Az első tárogatós felvételek még az 1970-es évek második felében, a Magyar Rádió stúdióiban készültek. Nagy előrelépést jelentett, amikor a Hungaroton Hanglemezgyár felkérésére elkészült két feketelemez, CD formában mai napig kaphatóak. A rádióban történelmi műsoraikhoz ma is gyakran az õ felvételeit használják. A hangversenyeket, zenei közreműködéseket illetően is közel ötvenéves múltra tekinthet vissza. A hazai szerepléseken kívül külföldi országokba is meghívást kapott, így például Japánba, Kanadába is eljutott, Európa szinte minden országában volt lehetősége szerepelni.

Tanítás és találkozók

Számára a sors egyik nagy ajándéka, hogy sokat lehetett diákok között. Általános és középiskolában olyan előadássorozatot sikerült megvalósítania, ahol a 2–300 fős hallgatóság előtt a Rákóczi szabadságharc időszakát mutatta be sok zenei idézettel, ahol a történelem, irodalom, zene mindig szerves egységet alkot. Magyarország egyetlen tárogatós központja Vaján, a kuruc emlékeket őrző Vay Kastélyban működik. A Rákóczi Tárogató Egyesület – melyet 30 éve vezet – országos és nemzetközi feladatokat lát el. Az elmúlt évben a 6. Tárogatós Világtalálkozón 11 nemzet tárogatósai vettek részt, idén a 25. Országos Tárogatós Találkozóra gyűlnek össze a tárogatósok határon innenről és túlról. A művész szerint, aki sikerre akarja vinni hangszeres tudását, a jó hangszer mellett szüksége van egy jó értelemben vett megszállottságra. Történelmi mentorának szavai csengenek megerősítésként a fülébe: „Isten az igaz ügyet nem hagyja el.” (II. Rákóczi Ferenc fejedelem)