Lezárt ügy: megfojtotta
Fotó: police.hu

Tragédiával indult az újév Ököritófülpösön, ahol egy helyi lakos megfojtotta feleségét és saját életét is megpróbálta kioltani.

A rendőrségre 2022. január 1-jén reggel 7 óra után tett bejelentést M. T. 49 éves ököritófülpösi lakos. A hívását fogadó kollégának elmondta, hogy féltékenységből megfojtotta feleségét, majd önmaga ellen fordult, a saját életének is megpróbált véget vetni.  A mentőszolgálat helyszínre kiérkező munkatársai a fiatal nőn már nem tudtak segíteni, elszenvedett sérülései következtében életét vesztette, a férjet önmagának okozott sérülései miatt kórházba vitték.

A Szabolcs megyei nyomozók emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kezdték meg az adatgyűjtést és megállapították, hogy a házaspár szilveszter éjjel veszekedett, és a férj dühében olyan súlyosan bántalmazta, test szerte ütötte, és fojtogatta 27 éves feleségét, hogy az elszenvedett sérülései következtében életét vesztette. A férj ezután önmaga ellen fordult, több vágott sebet ejtett a karján, és a mérgezéssel is próbálkozott, de végül elállt öngyilkossági szándékától, és megtette az önmagára terhelő bejelentést. A családban rendszeresek voltak a veszekedések, a házaspár kapcsolata megromlott a férj féltékenysége miatt, aki már korábban is tett olyan kijelentést a feleségének, hogy elteszi láb alól.

A nyomozók M. T.-t emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanújával kihallgatták, őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatása indítványozására, amit a bíróság elrendelt, és a nyomozás teljes időtartama alatt fenntartott. A gyanúsított megbánó, beismerő vallomást tett, de magyarázatot adni nem tudott.             

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya az M. T. ellen, emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást befejezte, az iratokat átadta az ügyészségnek.

 

Forrás: police.hu