Lengyel kelengye: barátság, dalokkal

A Nyíregyházi Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat célja közel két évtized után sem változott meg: a városunkban élő lengyeleket szeretnék összefogni és egy közösséget alkotni. A tervek folyamatos megvalósításának pedig látható jelei is vannak, hiszen a nemzetiségi önkormányzat mellett megalakult egy 89 fős lengyel–magyar baráti társaság is, akik énekelnek, táncolnak, beszélgetnek és kultúrát is ápolnak, ami pedig a legfontosabb, hogy teszik mindezeket együtt, egy csapatként.

20 CSALÁDNYI KULTÚRAKÖZVETÍTÉS

Bárkányi Tamás, a Nyíregyházi Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat elnöke érdeklődésünkre elmondta, 20 lengyel származású család él Nyíregyházán, és körülöttük jelennek meg a lengyel–magyar barátok, akikkel együtt terjesztik és közvetítik a kultúrát, intenzíven részt vesznek a Nyíregyháza–Rzeszow testvérkapcsolatban és programokat szerveznek, amelyeken bemutatják a lengyel kultúrát a nyíregyházi lengyel barátoknak.

PINCE-DALÁRDA, MAGAS SZINTEN


– A lengyel–magyar baráti társaság egyik legnagyobb gyöngyszeme a Dalárda – folytatta a beszélgetést Pap Istvánné, akit csak az énekkar pesztonkájaként emlegetnek. Tizenöten rendszeresen összejönnek egy lakás pincéjében, ahol elsősorban lengyel dalokat tanulnak. Nem céljuk, hogy sorra nyerjék a versenyeket, bár tavaly mégis megkapták az egyik legjobb minősítést. Sokkal fontosabbnak tartják, hogy a zene által jókedvet és örömet szerezzenek, nem utolsósorban pedig, hogy együtt legyenek és egymásra figyeljenek. Most pedig Lengyelországba készülnek, ahol egyházi anyagokkal lépnek majd fel.

NEM CSAK BARÁT A KÉP NÉP

– A feleségem lengyel. A két fiam lengyel–magyar. A nagyobbik fiamnak született egy kislánya, alapvető a családban, hogy a nagymama és a nagyapa a gyerekhez csak lengyelül beszélhet. A többi vegyes házasságban élőknél is fontosnak tartottuk, hogy megtanítsuk a lengyel nyelvet. Mikor elkezdett működni a baráti társaságunk, ingyenes lengyel tanfolyamot indítottunk. Úgy gondolom, hogy jól együttműködünk a többi nemzetiséggel és a jövőben is ragaszkodunk eredeti tervünkhöz: ápolni és továbbadni a lengyel kultúrát, itt, Nyíregyházán – hangsúlyozta Bárkányi Tamás, aki tavaly, az országos Szent László napokon, feleségével átvehette a magyarországi lengyelségért emlékplakettet.

Bruszel Dóra