Egy szabályosan, leállósávban álló személygépkocsinak ütközött egy figyelmetlen sofőr. Az anyagi kár jelentős, a balesetben senki sem sérült meg.
nyiregyhaza.hu Dec 8, 2017
Egy szabályosan, leállósávban álló személygépkocsinak ütközött egy figyelmetlen sofőr. Az anyagi kár jelentős, a balesetben senki sem sérült meg.
Következő hír
A kivitelező pénteken a Tas utcánál és az Etel köznél festette fel a zebrákat.
nyiregyhaza.hu Máj 24, 2024
Aszfaltkrétarajz készítésben, új magyar rekord született, méghozzá Nyíregyházán! A korábbi csúcsot dunántúli gyerekek tartották, akik 380-an rajzoltak együtt, egy időben. A szabolcsi megyeszékhelyen a szervezőn ne bíztak semmit a véletlenre; 650 iskolást hívtak a Szabadság térre, hogy megdöntsék a legnagyobb alapterületen legtöbb rajzoló gyerek kategóriacsúcsát. Az iskolásoknak és a szervezőknek köszönhetően megszületett a vadonatúj, nyíregyházi rekord.
Matyasovszki Edit Máj 24, 2024
Három nyíregyházi középiskola részesült elismerésben a Debreceni Egyetemen a 2023. évi összesített középiskolai felvételi rangsor alapján. A Cívisváros Campusában tartott ünnepségen a Nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium, a Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium és a Nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégium részesült a megtisztelő címben és jutalomban.
nyiregyhaza.hu Máj 24, 2024
A NYÍRVV Nonprofit Kft. tájékoztatása szerint 2024. május 31-i az Állategészségügyi Telepen megrendezésre kerülő családi örökbefogadási napon hosszított nyitvatartási renddel, 8.00 és 18.00 óra között várják az örökbe fogadható kutyusok iránt érdeklődőket
nyiregyhaza.hu Máj 24, 2024
Az online csalások megelőzésének fontosságára hívta fel a figyelmet az az előadás, amelyet a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság és a Nyíregyházi Áldozatsegítő Központ közösen szervezett péntek délelőtt. A KiberExpo program keretében megvalósuló esemény lényege, hogy segítséget nyújtson az online csalások és egyéb bűncselekmények elleni hatékony védekezéshez.
Boros Rita Máj 24, 2024
Óriási sikerrel zárult a hétvégi Budapest Mastercard Comic Con, amelyre minden eddiginél többen voltak kíváncsiak. A kétnapos eseménysorozaton 25.756 látogató vett részt, amely a tavalyi látógatószám közel kétszerese. A hollywoodi sztárok mellett a társ- és vendégrendezvények is nagy érdeklődést keltettek, így a Board Game Expo és a KoreaOn kulturális fesztivál is hozzájárult a látogatócsúcshoz.
nyiregyhaza.hu Máj 24, 2024