Kvancz Józsefet választották a Nyíregyházi Főiskola kancellárjává

Huszonegy, köztük a Nyíregyházi Főiskola kancellárját is megnevezte Balog Zoltán miniszter. Az új, főként gazdasági feladatokat ellátó kancellári tisztséggel a Nyíregyházi Főiskolán Kvancz Józsefet bízták meg. A korábbi gazdasági főigazgató Híradónknak elmondta, a november 15-től hivatalba lépő kancellári megbízás miatt hatáskörben és feladatban is bővül az ellátandó tevékenységek köre.

– Alapvetően a kancellár lesz az, aki a jövőben az adott felsőoktatási intézményt működteti, üzemelteti és gondoskodik annak szabályszerűségéről – mondta Kvancz József. – Ez eddig meg volt osztva, ez a feladat a rektorra és a rektori vonalra volt telepítve, illetve a főtitkárra. A jövőben a rektortól a hatáskör átkerül a kancellára, maga a főtitkár pedig megszűnt.

Az emberi erőforrások minisztere budapesti bejelentésén azt mondta: az intézmények gazdálkodásáért és üzemeltetéséért felelős kancellároknak megfelelő gazdasági ismeretekkel kell rendelkezniük, és ismerniük kell az adott felsőoktatási intézményre jellemző szakterületet is.

– A kancellárrendszer lényege annak a menedzserszemléletnek az erősítése a felsőoktatási intézményekben, amely úgy termel saját jövedelmet a felsőoktatási intézményeknek, hogy mi gondoskodunk arról, hogy a pluszjövedelem, amit egy intézmény saját maga kutatásokkal, szerződésekkel, a gazdaság szereplőivel való együttműködéssel magának megtermel, magának megszerez, az nem kerül költségvetési elvonásra, hanem valóban egyetértésben a kormányzattal, a felsőoktatást irányító szakpolitikával az egyetem fejlesztésére szolgálhat – mondta el Balog Zoltán miniszter.

Országosan a 29 felsőoktatási intézmény kancellári posztjára több száz pályázat érkezett. 8 főiskolán és egyetemen, köztük az ELTE-n, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, valamint a Pécsi- és a Szegedi Tudományegyetemen nem találtak alkalmas jelöltet, a miniszter szerint év végére minden intézményben lesz kancellár.

Erdős József