Projektoktatás felé tart a szakképzés – Svájci támogatással készülnek a megújulásra
A Svájci Államszövetség hosszú távú célként támogatja az Európai Unión belüli gazdasági és társadalmi különbségek csökkentését, valamint a kétoldalú együttműködések erősítését. Ennek a törekvésnek részeként valósul meg a „Szakképzési program Magyarországon”, amelyre a Nyíregyházi Szakképzési Centrum sikerrel pályázott. A projekt elsődleges célja a hazai szakmai oktatás megújítása, korszerű módszertanok bevezetésével. A program már a tavalyi tanévben elindult, és két delegáció Svájcban is járt, hogy testközelből ismerje meg az ottani, nemzetközileg elismert képzési modellt.
November 19–20-án három szakképzési centrum és öt intézmény összesen 24 oktatója vett részt egy szakmai továbbképzésen, amely a specializált gép- és járműgyártás ágazat projektalapú oktatására fókuszált. A képzés célja az volt, hogy a közismereti és szakmai tanárok egyaránt megismerjék a projektpedagógia elméleti és gyakorlati alapjait, és felkészüljenek olyan tanulói projektek megtervezésére, amelyek a valós munkakörnyezetben is megvalósíthatók.
A továbbképzés során az oktatók áttekintették a projektpedagógia módszertani kereteit, majd csoportokban kezdték meg saját, az ágazathoz illeszkedő projektjeik kidolgozását. A közös munka hangsúlyos elemei voltak az ötletalkotás, az együttműködés, a tantárgyak közötti kapcsolódási pontok keresése, valamint a kulcskompetenciák fejlesztésének megtervezése.
A képzés számos gyakorlati példát is bemutatott arra, miként segíthetik a modern technológiák a szakmai tanulási folyamatot. A szimulációs rendszerek, digitális diagnosztikai eszközök, CNC-technológia és a 3D nyomtatás alkalmazása egyre fontosabb szerepet kap a tanulók készségeinek fejlesztésében, valamint a szakmák iránti motiváció növelésében.
A program hosszú távú célja, hogy a projektalapú oktatás a szakképzésben is általánosan alkalmazott, korszerű módszerré váljon, és a tanulók olyan gyakorlatorientált tudást szerezzenek, amely közvetlenül kapcsolódik a munkaerőpiaci elvárásokhoz.
A beszámolót a Nyíregyházi Szakképzési Centrum juttatta el a szerkesztőségünkhöz.



