Kulcskérdés a középiskolások felvilágosítása – Nagy Szabina szerint nyitott korosztály

Kulcskérdés a középiskolások felvilágosítása – Nagy Szabina szerint nyitott korosztály
Nagy Szabina

Fiatalok a jelenben, a jövőért. Ezt a címet viselte az a tanév végén zárult pályázat, melynek részeként középiskolásokat szólított meg „A Gyermekekért, a Fiatalokért és a Családokért Közhasznú Egyesület”. Az elnök, Nagy Szabina azt mondja, óriási segítség a megelőzésben és a problémák kezelésében egy ilyen program, melynek konkrét eredményei is vannak. (Megjelent a Nyíregyházi Napló július 12-ei számában.)

Információ nélkül nincs felismerés, anélkül pedig megoldani is nehezebb a problémákat. Hogy milyeneket? Amik a 14–18 éves korosztályt különösen is érinthetik: a fertőző nemi betegségek, a szenvedélybetegségek, illetve ezek kialakulása, de még inkább megelőzése, vagy rosszabb esetben kezelése.

Segítők bevonásával

A projektet menedzselő egyesület elnöke szerint az elején kicsit kételkedő volt az NYSZC Bencs László Szakközépiskola fiatalsága a téma iránt, hiszen elvileg „ezerszer” hallottak már ilyet, de a szakemberek hozzáállása, a közlési formák közvetlensége és hasznos tartalom hamar aktívvá tette őket. A programba többféle szakembert is bevontak, így tartott előadást (és népszerű kiscsoportos foglalkozást) kórházi dolgozó, szülész-nőgyó­gyász, addiktológiai konzultáns, s olyan tapasztalati segítő, aki 18 éven át volt szerhasználó. Hangsúlyozottan: volt. A cél ugyanis az, hogy aki hallja az ő történetét, ne is legyen...

Információk a felismerésért

A két, óvodás gyermek édesanyjaként szociálpolitikusként dolgozó Nagy Szabina – első, szociális munkás diplomáját itt, az Egészségügyi Karon, a másodikat az ELTE-n szerezte – tréninggyakorlatokat is tartott a fiataloknak konfliktuskezelésből, problémamegoldásból, önismeretből. Amíg ugyanis az ember önmagával nincs tisztában, nem is tud hiteles lenni, vallja.

Az egész tanéven át tartó fo­­lyamat során több alkalommal találkoztunk velük, s az aktív figyelem és információátadás mellett az is eredménye volt a projektnek, hogy van olyan fiatal, aki jelenleg is igénybe veszi a szakemberek által nyújtott szolgáltatásokat. Azaz: a felismerés megtörtént, és az első lépésekkel a kezelés elkezdődött.

– fogalmazott az elnök. Majd hozzátette:

Azt is kevesen tudják, hogy bár a nemi betegségekkel kapcsolatos tinédzserambulancia nem működik, de vannak különböző szolgáltatások (például nőgyó- gyászati szűrővizsgálatok), amikhez nem kötelező szülői engedély. S azt is fontos lenne mielőbb tudni, hogy ezek hány éves kortól ajánlottak, a megelőzés jegyében.

Biztonságos bulizás

Az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő pályázatának sok eleme volt, de az olvasók kedvéért érdemes kiemelni még egyet, mert bizony nem mindenkinek mondják el otthon, hogy például mik a „biztonságos bulizás” alapvető felté­telei. A fiataloknak nem árt tudni pár alapvetést, hogy az ártatlan, jóhiszemű szórakozás ne tragédiával záruljon. Íme, néhány fontos tanács: mielőtt elindulnak, töltsék fel a telefont, soha ne hagyják őrizetlenül a poharukat, csak lezárt, palackozott italt vásároljanak, soha ne egyedül menjenek (a vécére sem!), mindig várják be egymást, és tudjanak egymásról: tájékoztassák a szülőt vagy a biztonságos kapcsolatnak számító többieket, ha elhagyják a helyiséget. Nagy Szabina azt mondja: minden alkalmat meg kell ragadni arra, hogy hiteles forrásokból kapjanak információt a fiatalok, hiszen ezek szó szerint életet menthetnek!