Központi Ballagás – Nyíregyháza 20 középiskolájának 81 diákja vett részt az ünnepségen
Idén is megtartották a Központi Ballagást

A városi ünnepségen 20 nyíregyházi középiskola 81 diákja vett részt, a kiválasztott tanulók képviselték társaikat. Emlékként egy Nyíregyháza logóval ellátott tollat vehettek át, majd a rendezvény végén lufikat engedtek a magasba.

A hagyományokhoz híven idén is megtartották a városi Központi Ballagást. 20 nyíregyházi középiskola 81 kiválasztott diákja vett részt az ünnepségen, amellyel a fiatalok városhoz való kötődését szeretné a városvezetés erősíteni. 

Ez a központi ballagási ünnepség egy kiemelten szép emlékezés, egy ünnep arra, hogy milyen fordulóponthoz érkeztek a diákok. Az önkormányzat, a város a jövőben is számít a fiatalokra. Épp tegnap volt a közgyűlés, ami döntött a 'Hazavárunk!' program keretében lakástámogatási alap elindításáról. Ezzel szeretnénk azt erősíteni, hogy az itt tanuló, itt élő diákok le tudjanak telepedni, első lakáshoz jutásukat anyagilag támogatja az önkormányzat.

– mondta el Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza Megyei Jogú Város polgármestere.

A résztvevő diákokat az iskola négy éves teljesítményük alapján választotta ki, így nagy megtiszteltetés volt számukra.

Én nagyon örültem annak, hogy kiválasztottak, megtisztelőnek érzem, hogy eljöhettem ide.

– emelte ki Magyar Eszter, a Vasvári Pál Gimnázium egyik résztvevő diákja.

A Nyíregyházi Szakképzési Centrum 8 intézményéből is képviselték társaikat a diákok, nagyon sokan értek értek el kiemelkedő eredményt az országos versenyeken.

A diákok emlékként egy Nyíregyháza logóval ellátott tollat vehettek át, majd a rendezvény végén lufikat engedtek a magasba.
 

Kapcsolódó galéria

Központi Ballagás 2019