Közleményben tájékoztatja nézőit a Móricz Zsigmond Színház a jelenlegi helyzetről

Közleményben tájékoztatja nézőit a Móricz Zsigmond Színház a jelenlegi helyzetről

Közleményben tájékoztatja a nézőket a Móricz Zsigmond Színház társulata az életbe lépő változásokról.

Azt írják:

Kedves Nézőink!

Köszönjük Színházunk társulata felé nyújtott minden eddigi szellemi, lelki és anyagi támogatásukat, melyek afelől biztosítanak Bennünket, hogy továbbra is fontos, hogy estéről estére Önöknek játszunk.

Habár alkotóink, művészeink és színházunk teljes háttércsapata lélekben már alig várja az Önökkel való újabb személyes találkozást, sajnálattal tájékoztatjuk Önöket, hogy a Kormány rendkívüli jogrenddel kapcsolatos intézkedései miatt 2020. november 11-étől – újabb feloldó intézkedésig – valamennyi helyszínünkön minden előadás, illetve az Eleven éjszaka című vendégprodukció 2020. december 18-i és 19-i előadása is elmarad. 

Előzetesen meghirdetett színházi programjainkat a későbbiekben a Kormány intézkedéseinek függvényében pótoljuk, melyekre megváltott jegyeik és bérleteik természetesen érvényesek lesznek. 

A pontos időpontokról további információkkal a későbbiekben jelentkezünk – kérjük, kövessék híreinket weboldalunkon és a Facebook-on is.

Addig is vigyázzunk magunkra és egymásra – hogy mielőbb ismét Önöknek játszhassunk!

 

Forrás:  Móricz Zsigmond Színház