Közfoglalkoztatás a megyében – 27 milliárd forintból gazdálkodik a program

Közel 27 milliárd forintból gazdálkodhat a közfoglalkoztatási program ebben az évben Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Ebből az összegből több mint húszezer ember foglalkoztatását tudják finanszírozni.

 

Amikor a koronavírus-járvány nem befolyásolja az életünket, a települések a közfoglalkoztatási kiállításon mutatják be évről évre, hogy a program miben segíti a mindennapjaikat. A közfoglalkoztatási rendszer 2011-től működik a jelenlegi rendszerben Magyarországon, ennek célja, hogy az érintettek minél hamarabb visszatérjenek az elsődleges munkaerőpiacra. A közfoglalkoztatás átmeneti munkalehetőséget biztosít azok számára, akiknek az önálló álláskeresés hosszú ideig eredménytelen.

Önkormányzati program

Ebben az évben is márciustól indulnak az új, egyéves időtartamú közfoglalkoztatási programok Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. A Gazdaságvédelmi Foglalkoztatási Alapból minden, a kormányhivatalhoz beérkezett pályázatot támogatni tudnak. Ennek a finanszírozási kerete meghaladja a 14 és fél milliárd forintot. Ebből az összegből a megye 13 járásának 211 települési önkormányzata, valamint önkormányzati tulajdonban lévő gazdasági társaságok több mint tízezer főt foglalkoztatnak az idei évi programban. Az önkormányzatok mezőgazdasági termelő és feldolgozó tevékenységüket finanszírozhatják, valamint a helyi sajátosságokra épülő beruházásaikat valósíthatják meg – olvasható a kormányhivatal sajtóközleményében. A közfoglalkoztatási programban a bérköltségeket 100 százalékban támogatják, a beruházási és dologi költségeket a létszámnagyságtól függően, arányosan támogatja a Belügyminisztérium.

Országos közfoglalkoztatás

Az országos közfoglalkoztatási programok is tovább folytatódnak a megyében, amelyre több mint 2,4 milliárd forintos keretösszeg áll rendelkezésre, így csaknem 1800 főt tudnak foglalkoztatni vízügyi, erdőgazdasági, rendészeti, illetve egyházi, karitatív területeken. Az országos hajléktalan közfoglalkoztatási programban négy közfoglalkoztató, összesen 39 hajléktalan személy foglalkoztatására nyújtott be programot. Szintén márciustól indult el a hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás, ez a települések kötelezően ellátandó vagy önként vállalt, lakosságot vagy települést érintő feladatainak ellátására vagy közhasznú tevékenység folytatására irányul. Ebben a formában 9,3 milliárd forintból több mint 8300 fő foglalkoztatását finanszírozzák.