Kodály-hangverseny 1937-ben

 A Városi Színházban tartott zenei matinénak részesei voltak a Tisztviselõ Dalárda, az Állami Tanítóképzõ, a Református Tanítóképzõ, az Evangélikus Leánygimnázium, az Evangélikus Fiúgimnázium, a Kál­vineum polgári leányiskolájának, a községi polgári fiúiskolának, a gö­rögkatolikus elemi és az állami gyakorló népiskolának énekkarai. Karmesterként pedig Krecsák László, Vikár Sándor, Bánhidi Ödön, Kovács Árpád, Lamping Fülöp, Szilvásy József és Lakatos Emil mûködött közre. Kodály Zoltánt dr. Bessenyey Lajos kir. fõigazgató köszöntötte és méltatta munkásságát, majd Kodály „Mit tehet a magyar város a zenekultúráért?” címmel elõadást tartott, míg a nagyszabású hangverseny 400 dalosa pedig Kodály-kóruskompozíciókat adott elõ. Utolsóként csendült fel Vikár Sándor vezényletével a Magyarokhoz kánon („Forr a világ”) az egyesített énekkarok elõadásában oly módon, hogy az énekkarok egy része a színpadon, másik és harmadik része pedig a jobb- és a baloldali karzaton helyezkedett el.

A hangverseny megerõsítette azt a gondolatot, amely a Nyírvidék hasábjain jelent meg: „Amely nemzetnek Kodályhoz hasonló nagyjai vannak, azt a nemzetet megölni nem lehet, az élni fog régi kultúrájában és régi széles hazájában örökké!” A hangversenyrõl „Magyar város, melyet iskolás gyermekek tanítanak muzsikára” címmel Tóth Aladár, a Pesti Napló zenekritikusa, az Operaház késõbbi igazgatója írt dicsérõ szavakat. Kodály pedig elismerése jeléül a hangversenyen vezénylõ valamennyi tanárnak megküldte a Pünkösdölõ címû szerzeményének egy-egy dedikált példányát.

Az esemény 100. évfordulója alkalmából, 1982-ben emléktáblát helyeztek el a Móricz Zsigmond Színház épületén (képünkön).

Ilyés Gábor helytörténész