Kitüntetések – A korábban elmaradt díjak átadását pótolta a város
Fotó: Trifonov Éva

Szokatlan időben, hétfő délután adta át dr. Kovács Ferenc polgármester a városháza Krúdy termében, a járványhelyzet miatt eddig át nem adott díjakat. A hagyomány szerint a közgyűlések első perceiben kapott kitüntetések most is a kiváló pedagógusoknak, művészeknek, és kimagasló munkát végző nyíregyházi embereknek jutott. Tavaly október végétől idén június végéig elmaradtak ezek az események. 

Ismerősök és ismeretlenek kerültek most egy társaságba a városháza nagytermében. Mindannyian kiváló munkájuk jutalmát vették át a polgármestertől. Így került kézbe a Nyíregyháza Kiváló Pedagógusa Margócsy Emil-díj, illetve az Oktató-Nevelő Munkáért Vietórisz József-díj. A kitüntetettek között óvodapedagógus, tanító, tanár és intézményvezető is volt.  Az ünnepeltek között Viraszkó Szilvia angol–orosz szakos tanár. Lassan 40 éve a tanári pályán, de a pedagógus léttel kapcsolatban voltak tapasztalatai, hiszen a szülei is pedagógusok voltak, ebben a szellemben nőtt fel.

„Nemcsak egy nyelvet tanítunk, hanem egy országot, egy kultúrát tanítunk, és úgy gondolom, a legfontosabb az, hogy a gyerekeket is lelkesítsük. Úgy tudjuk ezt elérni, hogy saját magunkat is lelkesen tartjuk, mindvégig a pályánkon. Partnerek a gyerekek, sokan szép eredményeket érnek el. Nyelvvizsgáznak, továbbtanulnak angol szakon – szlavisztikán, az ELTE-n, vagy a Debreceni Egyetemen. Ha nem is azon a szakon folytatják a tanulmányaikat, de végig használják a nyelvet” – mondta az ünnepség előtt Viraszkó Szilvia, a Nyíregyházi Vasvári Pál Gimnázium angol–orosz szakos tanára, aki Vietórisz-díjat kapott.

A járvány a közösségeket is megviselte, most kell erősíteni az emberi kapcsolatokat – hangzott el a polgármester köszöntőjében. A kitüntetés felhívja a figyelmet a díjazottakra és munkájukra, melyhez ugyanolyan lelkesedést és sikert kívánt, mint az előző időszakokban.

„Nagyon szeretném kiemelni, hogy a mai világban mindig csak negatív hírek jönnek, és méltatlanul elnyomják a pozitív híreket, és azokat a teljesítményeket, amiket önök nyújtottak, elkötelezetten, hivatásukat teljesítve, és mindannyian a városért is dolgozva. Azt gondolom, hogy ez a kitüntetés ennek az elismerése. Kérem is, hogy mindenki úgy tekintse, hogy az a szolgálat, az a munka, amit végeztek – és sokáig végezni fognak –, az elnyeri méltó jutalmát ilyen formában is” – szólt az ünnepség megnyitóján dr. Kovács Ferenc polgármester.

Nyíregyháza városért Bencs Kálmán-díjat kapott a Sóstói Múzeumfalu nyugdíjba vonult igazgatója.

„A Sóstói Múzeumfaluban eltöltött időszak számomra nagyon mozgalmas volt, de azt hiszem, minden munkatárs számára is. Voltak dolgok, amiket nem tudtam befejezni, most lehetőségem nyílik rá, hogy ezeket lezárjam, és jó szívvel búcsúzhatok az aktív foglalkoztatástól, de utána is szeretném a múzeumi munkámat folytatni, csak kicsit szabadabban” – mesélte a Sóstói Múzeumfalu nyugdíjba vonult igazgatója, a Bencs Kálmán-díjas dr. Szabó Sarolta.

Egy másik kitüntetett Gurbán Csaba, a Nyíregyházi Rendőrkapitányság rendőr századosa:

„A munkámat végeztem, és folyamatosan végzem is, és nagyon szeretem. Ebbe beletartozik az ifjúságvédelem, az idősek védelme, a diákok közösségi munkájának a szervezése, nyáron a Tourist Police, szóval minden olyan, ami a diákok és a fiatalság védelme érdekében szükséges.”

Székhelyi Edith festőművész, a Nyíregyházi Művészeti Szakgimnázium tanára a Váci Mihály Kulturális Központban a napokban nyitott Őszi Tárlat városi nívódíját kapta, most pedig Krúdy Gyula-díjat, a város kulturális életéért.

„Te ismered a munkáimat, a belső világ ösztönöz a munkáim elkészítésére, a Lélekdobozok, de ez nem születhetett volna meg máshol, csak itt. Itt éltem egész életemben, és a lelkemet ti alakítjátok. A táj, az illatok, az emlékek, a jelenlétem. Köszönöm a városomnak, hiszen a pedagógiai és a művészi jelenlétem a legfontosabb számomra” – mondta meghatottan Székhelyi Edith, Krúdy Gyula-díjas festőművész.

Az elismerések között volt a Nyíregyháza Kiváló Pedagógusa, Margócsy Emil-díj, a közbiztonságért Sztárek Ferenc-díj. A kitüntetettek között pedig Fintor Károlyné, az Idősügyi Tanács volt titkára, Császári Csaba tűzoltó törzszászlós, vagy Csurák Ildikó táncpedagógus.