Kifelé a bóvliból – A Költségvetési Tanács elnöke járt  Nyíregyházán

Kifelé a bóvliból címmel tartott előadást dr. Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke Nyíregyházán, a megyei közgazdasági társaság meghívására. Hangsúlyozta, a 2014-es kiemelkedő, 3,6 százalékos növekedést követően az idei év elején 3 százalékon stabilizálódott a magyar gazdaság. Ez a tény sikeresen megoldotta az államháztartási hiány tarthatóságának kérdését és az államadósság ügyét is.

AZ IPAR IS JÓL TELJESÍT

A növekedés megmutatkozott a költségvetés bevételi oldalán, 2015 első hónapjai ezt a tendenciát tükrözik. Jól alakulnak az építőipar és a gépipar számai, és a fogyasztás sem esett vissza. Az európai uniós költségvetési ciklusváltás hatására persze a második negyedévben megtorpannak majd a beruházások, de az elemzők szerint ez nem lesz jelentős hatással a gazdasági növekedés fenntarthatóságára.

További képekért kattintson a fotóra!

Dr. Kovács Árpád most úgy látja, a magyar gazdaság jó úton halad, hogy kikerüljön a nemzetközi hitelminősítő intézetek úgynevezett bóvli kategóriájából. Ez azért is fontos, mert ezek a mutatók visszahatnak az ország finanszírozására, ugyanakkor eltúlozni sem szabad a jelentőségüket.

A STABILITÁSNAK MEGLESZ AZ EREDMÉNYE

A Költségvetési Tanács elnöke hozzáfűzte, a külföldi befektetők befektetési kedve nem tört meg Magyarország irányában, mint ahogyan azt sokan gondolták. Az elmúlt időszakban nagyon komoly fejlesztések történtek, amelyeknek egy része kormányzati ciklusokon is átívelő volt. Amennyiben az ország tudja tartani a 3 százalékos növekedést, a gazdaság stabilitásának meglesznek az eredményei a mindennapi életünkben is.

Szoboszlai Tibor

Fotó: Trifonov Éva