Kezdődik a vb: óriási kihívás előtt áll Oroszország

Minden idők legdrágább labdarúgó világbajnoksága kezdődik csütörtökön, dollárban kifejezve csaknem 14 milliárdot költöttek az eseményre, amelyből 6 milliárdot a közlekedés infrastruktúrájára fordítottak.

– mondta el Szabados Gábor sportközgazdász az M1 Szemtől szembe című műsorában.

Hozzátette, a maradék 8 milliárd dollár fő tétele a stadionok megépítése és felújítása volt. Arra a kérdésre, hogy ez az összeg megtérül-e, a szakértő azt mondta, az nagyban függ attól, hogy az orosz futball milyen fejlődési pályát mutat a világbajnokság után.

A beruházásoknak ugyanakkor vannak GDP-növelő hatásai is. A szakértők úgy számolnak, hogy egy százaléknyit adnak hozzá a nemzeti össztermékhez. A sportközgazdász szerint viszont az orosz gazdaság rossz pillanatban kapta el a világbajnokságot. Míg korábban az ország gazdasági növekedést és fejlődést mutatott, mára a mutatók visszaestek, sőt az ukrajnai válság is nagyban befolyásolta a gazdasági helyzetet. A tervezett 20 milliárd forintos költségvetésből ezért folyamatosan faragni kellett, így lett a végösszeg 14 milliárd dollár (883 milliárd orosz rubel).

De nem csak a gazdásági helyzet és az ukrajnai válság befolyásolta az orosz rendezési tervet. Az ország úgynevezett „imázskampányán” tovább rontott a világsajtóban megjelent több negatív hír is, mint például az orosz doppingbotrány. Nagyon sok beruházás elmaradt, főleg vasútfejlesztések, olyanok is, amelyek Oroszországot az Európai Unióval kötötték volna össze.

Minden tervezett, de elmaradt beruházás egy sportesemény létjogosultságát kérdőjelezi meg, ugyanis egy ilyen rendezvény igazi hagyatéka, ha a megvalósított infrastruktúra a helyi lakosság és gazdaság érdekét tudja szolgálni

– szögezte le Szabados Gábor.

Számos biztonsági kockázat

Az idei világbajnokság más szempontból is egyedi, hiszen hatalmas távolságok vannak az egyes csapatok helyszínei között – erről már Horváth József biztonságpolitikai szakértő nyilatkozott. Ezeknek nemcsak a biztonsági, de a logisztikai kihívásait is biztosítani kell. Mint kiderült, csaknem 100 ezer ember vesz részt a biztonság fenntartásában, ami a teljes költségvetés nagyjából 10-15 százalékát teszi ki.

A biztonsági kérdést tekintve több kockázat is jelen van. Putyin orosz elnök is kijelentette, csaknem 4500 orosz állampolgár harcolt az Iszlám Állam mellett, akinek a visszatérését folyamatosan figyelni kell.

Nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy jelentős az iszlám radikalizmus a Kaukázusban, ami napi szinten jelenlévő biztonsági kihívás az orosz hatóságoknak és amit a biztonság és a pozitív imázs érdekében mindenképpen el kell fojtaniuk.

– hangsúlyozta a szakértő.

De nemcsak a belső terrorizmus miatt aggódik az ország, hanem a „heves” futballszurkolóktól is tart. A szakértő szerint a felmérések azt mutatják, hogy ebben a kategóriában a britek a legvehemensebbek. Az orosz hatóságok mellett ezért másik 35 ország rendőrei és biztonsági szakemberei is a helyszínen lesznek, hogy a mérkőzéseken esetlegesen kialakuló szurkolói összetűzéseket is meg tudják akadályozni.

A kiberbűnözés is jelen van

A biztonsági kockázathoz tartoznak a kibertérben elkövethető támadások is, amelyek igen széles kört ölelnek fel az iszlám szélsőségesektől a szervezett bűnözői csoportokon át egészen egy ellenérdekelt ország titkosszolgálatáig.

Oroszország jelentős összegeket fektetett be ezeknek a megakadályozására is.

– tette hozzá a biztonságpolitikai szakértő.

 

Forrás: hirado.hu