Két klasszikus szerepben is színpadra lép Gulácsi Tamás a Móricz Zsigmond Színházban

Gulácsi Tamás, a Móricz Zsigmond Színház művésze az idén sem unatkozik, hiszen a négy bemutató mellett tavalyról átjött színdarabok is gyarapítják fellépéseinek számát.

– Szerinted Versinyin szerelmes Másába, vagy csupán egyfajta pótlék a problémás felesége mellett?

– Szerintem ez a kettő tud egyszerre jelen lenni egy emberben. A szerelem is, meg az is, hogy pótlék, emellett kaland is neki és erősíti a férfiasságát. Kimozdítja a hétköznapokból... Szerintem neki szüksége van ilyen típusú visszaigazolásra és kalandokra. Biztos vagyok benne, hogy olyan alkat, aki könnyen lesz szerelmes. Nem egy otthon ülős családapa... Szóval szerintem igen, jelen van a szerelem is, meg az is, amire utaltál. 

– A végén számomra úgy tűnt, mintha Mását sokkal jobban megviselné az elválás. Esetleg Versinyin jobban palástolja?

– Mása reakciója jobban ki van bontva, ez tény. Viszont Versinyinnek a gyávaságát erősítettük azzal, hogy csontrészeg a búcsúnál. Nem áll bele férfiként. Ebbe se... Attól még biztos vagyok benne, hogy megviseli.

– Hogyan jellemeznéd őt? Miként tudtad úgy megközelíteni, hogy felépíthesd a szerepet?

– Úgy hiszem, Szervét Tibor, a rendező sokat segített ebben. ő kétszer játszotta el. Az előző válaszban szerintem feleltem erre a kérdésedre is. Azt gondolom, talán nem nőtt fel eléggé, bár biztos vannak olyan életrészei, amelyekben már igen. Az felsejlik, hogy „virágról virágra repül” még mindig, 43 évesen, és a feleségével, aki többször kísérel meg öngyilkosságot, nem igazán törődik – vagy legalábbis nincs leírva, hogy mennyit foglalkozik vele. De hogy nincsenek megfelelő eszközei vele szemben, az biztos. Úgy hiszem, jó gondolatai vannak a világról, de azért elég sokat ismétli önmagát. Valahogy nem képes szintet lépni az életében, mint ahogy a darabban oly sokan...

– A Rómeó és Júliában a kedvenc részek közé tartoznak a Kovács Balázzsal (Benvolio) közös jeleneteitek, szerintem fantasztikusan jól jött le a színpadról, látszott, remekül egymásra hangolódtatok. Mercutio mennyire áll közel hozzád? Vagy inkább Rómeó szerettél volna lenni?

– Nekem Rómeó kimaradt, bár szerintem nem vagyok egy klasszikus Rómeó alkat, legalábbis külsőleg... Ez az évad úgy alakult, hogy két klasszikus szerep is jutott nekem Versinyin és Mercutio személyében. Ez egy picit meg tud ijeszteni az elején, mert mind a kettőnél valahogy több az elvárás a nézők részéről, és magam felől is. Mercutióval kapcsolatban például jöttek az ismerősök meg a kollégák, hogy az nagyon jó szerep, sok lehetőséggel, igazán oda kell tenni magam. Én pedig hirtelen ott álltam ebben az egészben, hogy oké, de... Az ilyen típusú szerepek mindig ijesztőek abból a szempontból, vajon teljesíteni tudom-e a hozzátapadt elvárásokat. Sokat dolgoztam már a megfelelési kényszeremmel, de azért be-benéz a bokrok mögül...

– Talán éppen a megijedéstől lesz ilyen jó a szerepformálás...

– Engem először inkább megbénít ez a fajta ijedtség, csak már több az eszközöm arra, hogy ezen átlendüljek, s tudom, hogy a munka mindig segít. Hála Istennek a rendező, Horváth Illés már az első próbára egy olyan koncepcióval érkezett Mercutióról, amivel én nagyon könnyen tudtam azonosulni és menni, ez segített és tetszett is, úgyhogy elég könnyedén bele tudtam ereszkedni. Onnantól elmúlt a félelem. Tar Danival kezdtük, a szereposztás szerint ő volt Benvolio, vele nagyon szeretek együtt dolgozni, érezzük egymás rezdüléseit, gondolatait, csodálatos kolléga és egy igazi lángoló tehetség. Mindemellett nemcsak a próbákon és a színpadon értjük meg remekül egymást, hiszen „civilben” barátok vagyunk. Úgyhogy a félelmem gyakorlatilag azt hiszem az első próba 15. percében el is múlt, attól kezdve tényleg jól éreztük magunkat. Balázsnak is jók az energiái, ő Dani sérülése miatt ugrott be a szerepbe, nem egészen egy hete volt, hogy színpadképessé váljon az alakítása. Megcsinálta! Büszke is voltam rá.

– Hamarosan jön az Arany-metszés. Arany és Petőfi barátsága áll a középpontban, dalokkal, zenékkel fűszerezve, olykor modern elemekkel.

– Igen, ez így van. Rák Zoli érdeme, ő állította össze az anyagot, s rendezte meg az előadást.

– Az átlaghoz képest könnyebb az Arany-metszést játszani? 

– Nekem semmiképp. Nehéz, mert egyaránt ott van benne – egyfajta ellenpontozásként – a vígjátéki elem, de természetesen a forradalmi rész is. Sok karaktert játszom, sokat is éneklek, ott vagyok A-tól Z-ig. Igaz, nem egy kétfelvonásos terjedelmű nagy mű, körülbelül 80 perc, de annál tartalmasabb. 

– Szerinted miért érdemes megnézni?

– Egyrészt nagyon szép a nyelvezete, már ezért megéri. Különösen annak fényében, hogy sajnos sokat romlott a hétköznapi beszéd színvonala. Lehet, hogy egyeseket – úgy a gyerekek, mint a felnőttek közül – megdolgoztat majd, de amikor eljátsszuk ezt az előadást, annyira hat ránk ez a szép szöveghasználat, hogy utána pár óráig egyszerűen fogalmazva is: emelkedettebb létben érezzük magunkat. Az a tisztelet, amivel Arany János és Petőfi Sándor egymás felé fordult, az a humor – például a másik megfeddésében – önmagában is fölöttébb színvonalas és tanulságos. Azért is érdemes eljönni erre az előadásra, hogy a néző egy kis irodalmat szívjon magába. Egy-két mondaton simán el lehet, ha nem is napokig, de órákig gondolkodni, ilyen hatása is van az Arany-metszésnek. 

– A szép magyar beszéd napjainkban tényleg nagyon fontos, mert meglehetősen eldurvult, sekélyes lett nyelvhasználatunk.

– Pont a napokban néztem egy kb. húsz évvel ezelőtti Friderikusz-műsort, melyben több civillel interjúzott. Egészen döbbenetes volt, hogy akkoriban mennyivel színvonalasabban és választékosabban beszéltek az emberek a mához képest. Az utca embere, postás és más szakmájúak annyira választékosan beszéltek, mint mondjuk napjainkban egy jobb pedagógus. Nem degradálni akarom a ma emberét, de azért más világ van, az biztos...

– Más típusú főszerep A Riviéra vadorzóiban a kifinomult szélhámos, Lawrence Jameson. Ismerős számodra, láttad a filmet?

– Totál semmi. Totál sötét folt. Azért utánakérdeztem a sztorinak: vicces lesz, énekelünk benne, ziccer szerepeket kaptunk, ezt most nagyon várom, leginkább a szélhámos társammal, Tar Danival való közös munka miatt.

(Szerző: Kováts Dénes)