Tar Dániel vallomása: erre a szerepre várt igazán a nyíregyházi színész

Tar Dániel, a Móricz Zsigmond Színház művésze 2022-től tagja a társulatnak, s hamar belopta magát a nyíregyházi nézők szívébe. Talán meg sem kerülhették őt, olyannyira ellátták színházunkban jobbnál jobb feladatokkal.

– Úgy tűnik, az idei is sűrű évad számodra, szerintem remek szerepekkel és remek alakításokkal. Kezdjük az évadba átjött A padlással. Milyen érzés Rádiósnak lenni? Vágyott szereped?

– Nekem abszolút és nagyon-nagyon, mert azt gondolom, ez az önkifejezésnek olyan formája, amire vágytam, vágyom a szakmában. A tartalmas, tényleg mély tartalommal bíró csöndeket megcsinálni a színpadon, átélni az ember és Isten kapcsolatát, az elvágyódásokat és azt, hogy bármilyen nehézség adódik az életben, meg kell az embernek győznie magát, hogy az élet gyönyörű. Bőven volt részem benne, ezért is nagyon érdekes szerep. Igazán hálás vagyok, hogy eljátszhattam és játszhatom a mai napig a Rádióst.

– Ez az évadod a Csodálatos vagy, Júliával kezdődött. Kétszer láttam, és másodszor is a hátam borsózott annál a jelenetnél, amikor az édesanyád szemébe vágod, hogy ő sosem volt jó anya, jószerével csak díszletnek használt. Lélekölő lehet játszani ezt a figurát. Miként sikerült megtalálnod a karaktert?

– Azt hiszem, számomra talán ez volt az évad legnehezebb feladata. Bár nem hatalmas szerep, mégis kulcsfontosságú, és nagyon értékes. Azt gondolom, hogy Roger próbál kapcsolódni Júlia világához, de kevés sikerrel, és ennek a „létezek is meg nem is” érzésnek a megmutatása volt kicsit nehéz. Annál inkább, mert itt nem támaszkodhattam megélt élményekre, sőt! Nagyon jóban vagyok anyukámmal.

Hugi (az anyát játszó Horváth Margit – a szerk.) mondta egyszer – ez nagyon jólesett, hatalmas bizalmat és lendületet adott –, hogy ha valamiért neki el kellett játszania ezt a szerepet, akkor pont ez a jelenet. Számomra ez olyan visszajelzést jelentett a próbafolyamat alatt, ami után igazából már nem volt nehéz felmenni a kettősünkre. Ami egyébként sosem ugyanaz az egyes előadásokon, a gesztusok sem ugyanazok. Utána mindig megkérdezzük a másikat, hogy ezúttal mit érzett, hová jutottunk el... Ha jól emlékszem, a rendező, Tárnoki Márk is megjegyezte egyszer, hogy soha nem lesz ugyanolyan, és éppen akkor vagyunk jók, hogyha ez tényleg sosem ugyanolyan. A játékunk függ attól is, kiben mennyi feszültség lakozik abban az időszakban, s éppen mennyit enged át magából a színpadon. Nagyon-nagyon szeretjük.

– Ott van a kedvencek sorában?

– Abszolút. Előtte azt hallottam, ez egy kicsi szerep, de ezzel a jelenettel – nem is tudom, eredetileg benne volt-e, vagy sem, de aztán mégis belekerült – lett nagy.

– Bizonyos szempontból a Három nővér Tuzenbachja is hasonló karakter.

– Igen, hiszen mindkettőjük sorsában jelen van a meg nem értettség. Tuzenbachot költőiség és élni akarás jellemzi, igazából a szereplők közül talán csak tőle indul valamiféle törekvés afelé, hogy változtasson az életén, mert úgy véli, nem szabad beleragadni a rosszba, a stagnálásba. Alapvetően én is ilyen vagyok. Bántja őt – ez a szerep sajátossága –, hogy nehezen veszik észre a körülötte lévők, kissé elsikkadnak azok a dolgok, amikről beszél, pedig iszonyú értékes dolgokat mond, teljes meggyőződéssel. Ezt a figurát sem volt könnyű próbálni, viszont a próbafolyamat alatt nagyon sokat tanultam arról – Csehovnak és a rendezőnek, Szervét Tibornak köszönhetően –, hogy miként kell egy prózai darabban gondolatokat közölni. Ezért is kifejezetten értékes a pályámon a Három nővér.

– Rómeó és Júlia. Úgy éreztem, Benvolio és Mercutio (Gulácsi Tamás) kettőse az egyik legerősebb eleme az előadásnak. Számít ilyenkor, hogy civilben jó barátok vagytok?

– A barátság csak egy plusz adalék, ami azért számít. Kétségtelen, hogy kettőnk, illetve hármunk között a Rómeót alakító Kerék Benjáminnal valóban jól működött a kémia, s az életben is nagyon jóban vagyunk. Sokaktól kaptunk olyan visszajelzést, amit említettél, hogy ez nagyon erős oldala az előadásnak, a rendező, Horváth Illés is hangsúlyozta ezt.

Nagyon szeretem játszani, miként alapvetően az előadás világát is kedvelem. Közrejátszhat benne az is, hogy számomra jó volt a próbafolyamat, és rendkívül könnyedén sikerült ebbe a csibészes, vagánycsávós szerepkörbe belehelyezkednem, nem okozott gondot az ötletelés sem. Illéssel mindig nagyon szerettem dolgozni, sokat foglalkoztatott engem, hiányozni fog.

– Már próbáljátok a Riviéra vadorzóit – végre vidámság az előadásaid sorában.

– Nagyon vágytam már arra, hogy nevettessek, mert tudom, hogy képes vagyok rá, és ez nekem ugyanúgy profilom, a csöndek mellett ezt is tudom képviselni. A gyerekdarab más, sokszor volt benne részem, imádom a gyerekkacajt. Azért is vagyok nagyon hálás ezért a szerepért, mert úgy igazán ki tudom próbálni és megmutatni a vígjátéki énemet. Elképesztően felemelő, hogy ilyen volumenű zenés főszerepet kaptam, élőzene kísér minket 18 zenésszel, kórussal, figyelünk egymásra. Remélem, helyt tudok majd állni úgy, ahogyan magamtól elvárom.

– Jó szélhámosnak lenni?

– Tegnap került sor az első, térben mozgós, játszós rendelkező próbára, igazán jól éreztem magam. Igen, szeretek szélhámos lenni – ha lehet ilyet mondani –, de nyilvánvalóan csak normális keretek között.

– Színpadon különösen, ugye?

– Igen. Nagyon testhezállónak tűnik.

– Szereti majd a közönség?

– Imádni fogják. Ha az Aranylakodalom és a Ne most, drágám! ilyen sikerrel megy, akkor a Riviéra vadorzói is biztosan, sőt. Kíváncsian várom a nézői reakciókat. Kétségtelen, nem könnyű feladat, nagyon emberpróbáló és melós mind énekben, mind mozgásban, mind színpadi jelenlétben és energiákban. Freddy Benson nagyon energikus srác, és van egy nagyon szép ellenpont Lawrence Jamesonnal (Gulácsi Tamás), aki az elegancia és a finomságok képviselője.

Ezzel szemben Freddy egy gátlástalan, szemtelen csibész, aki játszi könnyedséggel veri át a lányokat, sok esetben improvizál és élvezettel játszik, emellett imádja a nőket. (Ebben biztosan hasonlítunk.) Szélsőséges ellenpontjai egymásnak, és kölcsönösen sokat tanulnak egymástól, bár egyszer csak átfordul a történet egy izgalmas versenybe, ahol mindent be kell vetniük. Fordulatos, rendkívül szórakoztató történet ez.

– Gyanítom, ez is a kedvenceid közé tartozik majd.

– Nagyon remélem. Most fölöttébb úgy tűnik, erre vártam.

(Szerző: Kováts Dénes)