Az Arató utcai tűzeset után, ismét fellángolt a vita a villanyautók biztonságáról
A statisztikák szerint jóval ritkábbak az elektromos autótüzek, mégis nagyobb figyelmet kapnak az ilyen esetek
Vasárnap elektromos autó gyulladt ki egy garázsban a nyíregyházi Arató utcában. A lángok átterjedtek a garázsra és a lakóház tetőszerkezetére is, a családnak pedig el kellett hagynia az otthonát. A tűzeset után ismét sokan kezdték vitatni az elektromos járművek biztonságát, miközben a szakemberek és a statisztikák szerint a villanyautók jóval ritkábban gyulladnak ki, mint a hagyományos benzines vagy dízel autók.
Robbanásra figyeltek fel a környéken
A környéken tartózkodók egy hatalmas robbanásra lettek figyelmesek vasárnap délután. Egy férfi azt mondta, egy közeli kisboltban tartózkodtak, amikor meghallották a detonációt.
„A barátom kijött, hogy megnézze, mi történt, és szólt, hogy ég a ház szemben”
– idézte fel a történteket.
A tűz egy garázsban álló elektromos autóban keletkezett. A tulajdonos megpróbálta kitolni a járművet, hogy megmentse az otthonát, de a lángok addigra gyorsan továbbterjedtek.
A ház tetőszerkezete is kigyulladt
Az autó akkumulátora felhevült, a tűz pedig rövid idő alatt átterjedt a garázsra és a lakóház tetőszerkezetére is. Mire a nyíregyházi hivatásos tűzoltók a helyszínre értek, az autó, a garázs és a tető is lángolt.
A tűzoltók több vízsugárral kezdték meg az oltást, emellett egy speciális oltólándzsát is bevetettek. Ezt az eszközt most alkalmazták először Nyíregyházán elektromos autó tüzének oltásánál.
Speciális eszközzel oltották az akkumulátort
Dombrády Gábor tűzoltó alezredes, a Nyíregyházi Tűzoltóság tűzoltósági felügyelője elmondta: az oltólándzsa segítségével közvetlenül az akkumulátorcellákhoz juttatják el az oltóvizet.
„Az oltólándzsa egy edzett acélból készült cső, amelynek egyik végén fúvóka és lándzsahegy található, a másik végén pedig egy beütőfej van. Ezt az eszközt az akkumulátorpakkhoz helyezzük, majd egy kalapács segítségével beütjük. Így közvetlenül az égő cellákhoz tudjuk eljuttatni az oltóvizet, amellyel megszüntethető az égési folyamat”
– fogalmazott.
Hozzátette: a vármegyében ez volt az első eset, amikor ilyen speciális oltóeszközt kellett használni.
„2024-ben a BM OKF minden katasztrófavédelmi igazgatóság számára beszerzett egy oltólándzsakészletet, nálunk azonban most kellett először alkalmazni”
– mondta.



