„A pedagógus a személyiségével is tanít” – partnerintézményeit ismerte el a Nyíregyházi Egyetem
Több mint harminc partnerintézmény képviselőit köszöntötték a Nyíregyházi Egyetemen azon az ünnepségen, ahol a pedagógusképzésben végzett közös gyakorlati munka fontosságát és jövőjét hangsúlyozták.
Elismerések a gyakorlati képzésben végzett munkáért
A „Nyíregyházi Egyetem partnerintézménye” elismeréseket a Bessenyei György Pedagógusképző Központtal közösen adta át az intézmény 2026. március 26-án az egyetem dísztermében. A rendezvényen azokat az iskolákat díjazták, amelyek hosszú évek óta aktívan részt vesznek a pedagógushallgatók gyakorlati képzésében.
A közel 300 intézményt számláló partnerhálózatból most első alkalommal több mint harminc, kiemelten aktív vármegyei intézmény részesült elismerésben. A díjakat dr. Kovács Zoltán, az egyetem elnöki feladatok ellátásával megbízott elnökhelyettese és dr. Vajda Ildikó oktatási elnökhelyettes adta át.
Megújuló pedagógusképzés
Dr. Szabó György rektor beszédében kiemelte, hogy a Nyíregyházi Egyetem gyakorlatorientált képzési modellje az elmúlt években megújult.

Mint fogalmazott, az intézmény egy olyan pilotprogramban vesz részt két másik felsőoktatási intézménnyel együtt, amelynek célja, hogy a pedagógusképzés még szorosabban kapcsolódjon a köznevelés mindennapi gyakorlatához. A hallgatók így egyre több tapasztalatot szerezhetnek valós iskolai környezetben.

Dr. Márton Sára, a Bessenyei György Pedagógusképző Központ főigazgatója előadásában a pedagógusképzés átalakulásáról beszélt. Felidézte, hogy a 2009 és 2013 között működő bolognai, osztott képzést 2013-ban az osztatlan tanárképzés váltotta fel, majd 2022-től egységes tanárképzési rendszer lépett életbe, amely lehetővé teszi, hogy a végzett pedagógusok alap- és középfokon egyaránt taníthassanak.

Hangsúlyozta: a 2024-ben elindított pilotprogram tovább erősítette a gyakorlati képzést, hiszen a hallgatók már a második évfolyamtól kezdve partnerintézményekben teljesítik gyakorlataikat. A tízféléves képzésből hat félévben számítanak az együttműködő iskolák aktív részvételére.
A mentortanárok szerepe kulcsfontosságú
Az eseményen több intézményvezető is megosztotta tapasztalatait a hallgatók fogadásáról.
Pappné Molnár Erika, a kisvárdai Várday Kata Református Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium főigazgatója elmondta: intézményük négy éve csatlakozott a partnerhálózathoz.
„A hallgatók jól érzik magukat nálunk, és nemcsak az órákon, hanem a szabadidős tevékenységekben is részt vesznek, így valós képet kapnak a pedagógusi pályáról”
– mondta.

Pénzes Ottó, a mátészalkai Képes Géza Általános Iskola igazgatója kiemelte: intézményükben a pedagógus személyisége áll a középpontban.
„Csak boldog tanár képes boldog gyerekeket nevelni”
– fogalmazott, hozzátéve, hogy az iskola elsődleges feladata a személyiségformálás, amelyben az együttműködés fontosabb, mint a verseny.

Tóthné Buszlai Brigitta, a Nyíregyházi Bem József Általános Iskola Kazinczy Ferenc Tagintézményének igazgatója személyes példán keresztül beszélt a hallgatók felkészítéséről.
„Amikor először bejönnek a hallgatók, még néznek, de nem látnak – a mi feladatunk, hogy megtanítsuk őket látni”
– mondta. Hozzátette: a hallgatók az iskola teljes működésébe betekintést kapnak, így érthetik meg igazán a pedagógusi hivatás mindennapjait.

Andó Károly, a Nyíregyházi Apáczai Csere János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola főigazgatója arról beszélt, hogy intézményükben képzett mentortanárok segítik a hallgatók gyakorlati felkészítését.
„Az új módszerek mellett a hagyományos pedagógiai értékeket is megmutatjuk a hallgatóknak”
– hangsúlyozta.

Fotó: Váczy Norbert.


