KERÜLJÜNK, HOGY NE KERÜLJÜNK!

 Az úgynevezett nyugati elkerülõ elsõ ütemét, a Kálmánházi útig tartó szakaszt tavaly õsszel adták át, melyet egyre többen használnak. Már tart a második ütem építése, várhatóan novembertõl az M3-as sztrádát kétszer egysávos út köti majd össze a 36-os számú, Tiszavasvári felé vezetõ fõúttal. Kollégáink sem voltak restek, megmérték, az autópályától nézve melyik útvonalon juthatunk el gyorsabban Nyíregyháza nyugati felébe, s akár Sóstóra is. Azaz: mennyit segít már most is a nyugati elkerülõ?

Merre rövidebb, gyorsabb?

Célpontjuk a Városi Stadion volt. Aki ezt az útvonalat választja, az innen már könnyedén jut el Sóstóra, vagy hamarabb lekanyarodva a belvárosba is. Az autópályáról, Budapest felõl érkezve tudunk ráhajtani a nyugati elkerülõ már megépült szakaszára (Nyíregyháza Nyugat). A most még az elkerülõ végállomását jelentõ körforgalom után néhány kilométerrel két lehetõség is van arra, hogy elérjük Nyíregyházát.
Az irány elõször ugyanaz (Nyíregyháza), ám végig a Simai út felé haladva, veszítünk néhány percet (különösen, ha sorompót kapunk), ahhoz képest, ha lefordulunk a Nyírségvíz táblánál. Így a Tó utca felõl érkezve rövidebb az út, bár az igaz, hogy az állapota miatt lassabb haladásra van csak lehetõség. Ez a szakasz a kertvárosi rész felé hozza az autósokat.
A Derkovits utcáról a felüljárón át a körútra visz, majd onnan tetszés szerint egyenesen a belvárosba, vagy bal kéz felé Sóstóra. Ha ebben az irányban próbáljuk elérni a stadiont – mérésünk szerint – közel negyedórát kell autóznunk. M3-Nyugati elkerülõ–Tó utca–Városi Stadion 12,01 km – 14 perc. Természetesen vállalkozó kedvû munkatársaink további útvonalakat is teszteltek, de ezeken lényegesen rosszabb részidõt futott a Nyíregyházi Televízió autója. A Simai út felé legalább öt perccel hosszabb, ha pedig a „hagyományos” úton jövünk a 4-es számú fõút felõl, átvágva az egész városon, plusz hat kilométer és közel dupla annyi idõ, a rutinból vezetés „ára”.