Kásler Miklós: 2010-hez képest kétszeresére nőtt az egészségügy támogatása
Fotó: Illusztráció

Az egészségügy támogatása kétszeresére nőtt 2010-hez képest, és azóta nagyszabású fejlesztések indultak – mondta az emberi erőforrások minisztere a Polgári Orvoskör tagjainak tartott előadásában csütörtökön Budapesten.

Kásler Miklós azt mondta: 2010 előtt tipikusak voltak a kórházbezárások, amelyek közül „a legfájdalmasabb” az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézeté (OPNI) volt, ahol megszüntettek 16 ezer ágyat és elküldtek 6 ezer egészségügyi dolgozót. Akkoriban 600 milliárd forinttal csökkent az egészségügy finanszírozása, és nem javultak a népegészségügyi mutatók – tette hozzá.

Hangsúlyozta, hogy 2010 után azonban nagyszabású fejlesztések indultak, vidéken a többi közt Debrecenben, Szombathelyen, Pécsett, és ez a munka folytatódik, például Salgótarjánban.

A központi régió fejlesztése pedig – fűzte hozzá – valamilyen formában érinti az összes intézetet.

A humán erőforrás fejlesztése is eddig nem látott mértékű, az orvosi fizetések 2,5-szeresére nőttek, a nővérek alapbére pedig 2018 óta 72 százalékkal emelkedett. A magyar orvosok, egészségügyi dolgozók külföldi munkavállalása lényegesen csökkent. Míg 2010-ben 33 900-an dolgoztak az egészségügyben, ma több mint 38 ezren. Nagyon sok ösztöndíj, pályázat támogatja az egészségügyi tanulmányok elvégzését és a pályakezdést az orvosoknál és a nővéreknél is – ismertette a miniszter.

A népegészségügyi helyzetről szólva elmondta: a halálokok között Magyarországon a keringési rendellenességek vezetnek 50 százalékkal, ezt követik a daganatos megbetegedések 26 százalékkal. Ezek az adatok az európai átlaghoz hasonlóak – tette hozzá.

Ebben az összefüggésben megemlítette, hogy két pályázat 10 milliárd forinttal támogatja a keringési és daganatos megbetegedések prevencióját.

Kásler Miklós kitért arra is: 2010 óta a kötelező oltások száma 12-ről 13-ra emelkedett, az átoltottság nemzetközi összehasonlításban kiemelkedő, 99,6-99,8 százalékos.

Forrás: hirado.hu