Jó ütemben halad a beruházás – Görögkatolikus templomot építenek Borbányán

 Jó ütemben halad a 320 négyzetméteres görögkatolikus templom építése Borbányán. Az egyházközség 1995 óta, alapításuktól kezdve várja, hogy saját épületbe költözhessenek. A munka a tervek szerint halad, és ha minden jól megy, az idei karácsonyt már az új templomban tudják ünnepelni. 

 

Komoly mérföldkőhöz érkezett a borbányai görögkatolikus templom építése, helyükre illesztették a kupolákat. Az egyik öt méter átmérőjű, a másik egy kisebb, három méter átmérőjű félgömb, ezeket több tizenöt méter magasba emelték. Utóbbi a harangtorony kupolája. A 320 négyzetméteres templom alapkövét még 2020 pünkösdvasárnapján tették le, a munka a tervek szerint halad.

„A bizánci templomoknak a hagyományos építészete centrális, tehát középpontra összpontosít és le akarja képezni a makrokozmoszt mikrokozmosszá és a mennyei liturgiát akarja itt, a földön is megélni, megvalósítani és összekapcsolni” – mesélte dr. Janka György parókus.

Régi vágy

Az egyházközséget még 1995-ben alapították és már akkor felvetődött, hogy szeretnének egy saját templomot, ami megfelelő lenne a görögkatolikus liturgiáknak. A telekrészleteket már akkor elkezdték megvásárolni, a legutóbbi két éve lett az egyházé. Ezután kezdődött a tervek elkészítése és a kivitelezés. Az egyházközség abban bízik, hogy az idei karácsonyt már az új templomban tudják ünnepelni.

Aktív közösség

„Ide a Borbánya és a Kistelekiszőlő terület tartozik, olyan 1500 görögkatolikus él ezen a részen és ez egy dinamikusan fejlődő, fiatal közösség, tehát sokkal több a keresztelés, mint a temetés. Tavaly a házasságkötések száma is szépen alakult, vannak hittanos gyerekeink itt, a szemközti iskolában és a város más iskoláiban is, tehát egy élő közösség, és nagyon várjuk, hogy elkészülhessen a templomunk” – tette hozzá a parókus.

Jól haladnak a munkálatok

Az elmúlt évek tapasztalatai alapján, a földszinti részen 120, a karzaton pedig 50 ülőhelyet alakítanak ki. Az alaprajzhoz a feldebrői, bizánci stílusú, Árpád-kori altemplom szolgált mintaként, ezzel azt akarták kifejezni, hogy a magyarságnak és a bizánci egyháznak a kapcsolata egészen a 10. századig visszavezethető. A sorrendben következő feladatok közé tartozik például a falak külső és belső vakolása, a főbejáratnál a díszburkolat kialakítása, a díszítő festés és az ikonosztázion elkészítése egyelőre még távoli terv. A beruházást a püspökség támogatja, illetve az Emberi Erőforrások Minisztériumának a pályázatain is indulnak évről évre, hogy forrást szerezzenek a templom építéséhez.