Jégpálya, uszoda, atlétikai centrum és megújuló stadion Nyíregyházán

 

Az István utcán épül Nyíregyháza jégpályája. A beruházást a Szabolcsi Jégsport Egyesület és Nyíregyháza Önkormányzata közösen valósítja meg.

A látványtervek így néznek ki, február közepén már átadhatják a jégpályát. Szabó Lajosné, a Szabolcsi Jégsport Egyesület elnöke elmondta:

Az elmúlt években egy mobil jégpálya volt a téli szezonban Nyíregyházán, amely sem méreténél, sem pedig minőségénél fogva nem volt alkalmas sportcélokra. Ezért a sportcélú jégkorongozáshoz a debreceni pályára kellett átmennünk, ahol szabványméretű pályán készülhettek a gyerekek a versenyszezonra. Ettől az évtől kezdve reményeink szerint ezzel a szabványméretű pályával, ami megfelel a magyar és a nemzetközi szabványoknak is, ugrásszerű fejlődés lesz a versenysportban is emiatt.

A megyeszékhely jelentős sport-infrastruktúra fejlesztéseiről szóló tájékoztatón elhangzott, a versenysport edzései mellett akár mindennapos testnevelés órákat is tarthatnak majd a létesítményben és jó hír, hogy a 30 x 60 méteres jégpályát a nagyközönség is használhatja majd.

Új uszoda is épül a belvárosban, a sikeres pályázó az AQUA SE. Az egyesület elnöke, Szakács Roland kiemelte:

A Continental Aréna mellett fog épülni a sportuszoda. A nagy medence 50 méteres és 10 pályás lesz, ez tulajdonképpen méretben akkora, mint a Júlia Fürdő nagymedencéjének a négyszerese. A tanmedence pedig 25 x 12,5 méteres lesz. Ez meg önmagában akkora, mint a Júlia Fürdő medencéje. Hat öltöző és egy 300 fős lelátó is lesz benne és minden fontos sportcélú dolog, többek között kamerarendszer, hangosítás, az időmérő óráknak az elhelyezési lehetősége, ami most már követelmény.

A kiviteli tervek már megvannak, azok véglegesítése a héten lezárul, így a közbeszerzés után tavasszal már letehetik az új uszoda alapkövét.

A sajtótájékoztatón készült további képekért kattintson a fotóra!

Fotók: Szarka Lajos

Dr. Kovács Ferenc polgármester hangsúlyozta:

2,5 milliárd forintos beruházásról beszélünk, aminek 750 millió forint az önereje. A Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározattal – ezt az összeget megkapjuk a kormánytól, így a beruházás a városnak egy fillérjébe nem kerül. Ugyanez igaz a jégpályára, az már folyamatban van. Annak az önereje 145 millió forint és azt is megkapjuk. Továbbá elindul az Atlétikai Centrum építése a volt NYVSC pályán és megszületett a kormányzati döntés: új stadionja lesz Nyíregyházának!

A nyolcezer férőhelyes új városi stadion nemcsak a futballt kedvelők központi helyszíne lesz – véli a Nyíregyházi Sportcentrum ügyvezetője.

Kósa Árpád kiemelte:

Az új stadion multifunkcionális lesz és a korábbi helyén épül majd meg. Nagyon bízom abban, hogy komoly színházi előadásokat vagy akár világszínvonalú koncerteket is hozhatunk majd oda. Hiszen a terv az, hogy egy olyan stadiont építsünk, hogy ahol amikor nincs foci, ott akkor legyen koncert, vagy lesz lehetőség szabadidő-sportra. Körbe rekortán lesz, az biztos, hogy megépül, hiszen rengetegen futnak ma már Nyíregyházán. Úgyhogy, ahogyan a Continental Arénában is nagyon sokan megfordulnak, így lesz ez az új stadionban is, mindez nagyon jó körülmények között. Én azt hiszem, hogy ott is európai lehetőségeket tud majd a város biztosítani.

A tájékoztatón elhangzott, 2020 nyaráig valamennyi sport-infrastruktúra fejlesztés befejeződhet.

 

Dér Vivien