Japán mesterhangszeren játszik Tokárszky Máté

Máté szemüvege mögül csillogó barna szemekkel mesélt a mindennapjait meghatározó zenéről és az Eötvös Zeneművészeti Tehetségsegítő Alapítványtól kapott Sakurai-Kohno japán mestergitárját is megmutatta.

– A zene mindig is meghatározó volt számodra, azonban a hangszerek széles választékából miért épp a gitárra esett a választásod?

– Ha a klasszikus zenével nem is, a művészettel úgy általában már kicsi korom óta kapcsolatban állok, szüleim a Nyírség Néptáncegyüttes tagjai voltak, így a családi-baráti összejöveteleken igen sokat hallottam népzenét, láttam táncolni a körülöttem lévőket. A gitár maga csak egy ötlet volt édesanyámtól, amikor látta, hogy a fociedzések nálam nem nagyon váltak be. (nevet) Összegyűjtöttem hát a kis zsebpénzem és meg is vettem az első gitárom. Ennek nyolc éve talán, azóta persze rájöttem, hogy a zene az, amivel nekem dolgom van az életben és számomra ez az a hangszer, amin a legjobban ki tudom fejezni önmagam, amin a legnagyobb öröm játszani.

EGY JAPÁN MESTERHANGSZER A TÁRSA

– Mennyi időd jut gyakorlásra és kivel, hogyan, hol szoktál főképp „tréningezni”?

– A napom legnagyobb részét igyekszem gyakorlással tölteni, így ha van fél óránál több időm, leülök dolgozni a darabokon. Otthon kevésbé szeretek játszani, inkább az iskolában, így egy kicsit talán elnyúlnak az ott töltött délutánjaim. A Nyíregyházi Művészeti Szakközépiskolában főtárgy óránk egy héten kétszer van Czakó Erika tanárnővel, de ezek a foglalkozások szerencsénkre beláthatatlan hosszúságúak. A Tanárnő ugyanis addig foglalkozik egy diákkal, amíg kell. (nevet) Ezen kívül tagjai vagyunk a Canto Gitarras gitárzenekarnak, ami szintén Tanárnő vezényletével működik. Szerencsésnek érzem magam, hogy hozzá járhatok, hiszen ezeken a foglalkozásokon kívül is, fáradtságot nem ismerve segít mindnyájunknak, legyen az bármilyen probléma: mentálisan, technikai és zenei szempontból olyan képzésben részesít minket, ami keveseknek adatik meg.

[REKLAM]

– Mely eredményeidre vagy a legbüszkébb?

– Versenyek terén még nem vagyok túl tapasztalt, és úgy általában nem tartom olyan fontosnak a helyezésekre való túlzott odafigyelést. Elvonja a figyelmet a munkáról, és a művészet igazi lényegéről. De jó érzés volt, amikor a 2014-2015-ös tanév Pályázati Hangversenyén első helyezett lettem, illetve a Középiskolások II. Zenei Versenyén klasszikus hangszerjáték kategória második helyét szereztem meg. Amit még megemlítenék, az sem büszkeséggel, inkább örömmel tölt el, hogy lehetőséget kaptam az Eötvös Zenei Alapítványtól, hogy egy évig játszhassak egy Sakurai-Kohno japán mesterhangszeren. Fantasztikus gitár, amivel napról napra nagyobb öröm és kihívás dolgozni. Ezúton is szeretném nagyon megköszönni a bizalmat az alapítványnak, remélem, nem okozok majd csalódást a kuratórium tagjainak.

A FELLÉPÉS SZÁMÁRA EXTRÉM SPORT

– Miben más számodra egy konkrét fellépésre vagy versenyre való felkészülés, mint a mindennapos gyakorlás?

– A versenyek és úgy általában a fellépések legnagyobb előnye az, hogy hatalmas adrenalinnal és drukkal járnak. Hogy úgy mondjam, löketet adnak a mindennapos gyakorlásnak, hiszen nincs lehetőség pazarolni az időt. Emellett ott van az izgalom, amit a közönség okoz. Ez talán a legnagyobb különbség: színpadon állni olyan, mintha meztelenre vetkőznék egy csomó ember előtt. (nevet) A stressz és az adrenalin meg már-már függőséget okoz, olyan nagyot dob az ember játékán, hogy a fellépés szerintem lassan olyan lesz számomra, mint mondjuk az ejtőernyőzés vagy valami hasonló extrém sport.

[REKLAM]

– Melyik fellépésed volt a legmaradandóbb számodra?

– Talán a legmaradandóbb a legutóbbi fellépésem. Egy Gitárest, amit Nagy Mártonnal adtunk közösen a Művészetiben. Körülbelül 30–35 percet játszhattam, de számomra nagyon hamar eltelt. Ami miatt a legkellemesebb élményem eddig, hogy az első rövid műsorszám után sikerült teljesen ellazulnom. Ilyen jól színpadon még soha nem éreztem magam. Teljesen át tudtam adni magam a zenének, ami eddig szinte soha nem fordult elő velem. Ezt persze megelőzte egy hét szörnyű stressz és idegbetegség, ezt talán szüleim tanúsíthatják igazán, de hát ez velejárója a koncerteknek. (nevet)

SZERET ÚJAT TANULNI, ÉS TANÍTANI IS

– Részt veszel Eötvös József Liszt-díjas gitárművész mesterkurzusán. Milyen érzés a „szakma nagyjától” tanulni, vele együtt zenélni?

– Eötvös József tanár úrral hatalmas megtiszteltetés volt dolgozni, rengeteget segített a zene mélyebb megértésében. Ő is olyan szemlélettel tanít, ami nagyon sok gitárosból hiányzik. Nagyon jó érzés, hogy volt lehetőségem meríteni ebből a látásmódból. Ami a leginkább lenyűgözött, az a tudása, és az ahhoz mért szerénysége. Fantasztikus volt látni, hogy valaki, aki valóban a magyar gitárzenei élet csúcsán van, ilyen közvetlen és szerény legyen.

– Hogyan tervezed a jövődet a zene terén?

– A jövőben mindenképp folytatni szeretném a zenei tanulmányaimat, és ha lehet, minél jobban elmerülni a művészet minden ágában. Az előadóművészet mellett a pedagógia is nagyon érdekel. Ez szerencse, hiszen egy zenésznek fontos a tanítás, engem pedig iszonyatosan foglalkoztat a téma.

Farkas Fanni