Iskolatörténet – A 115 éves Jókai iskolát ünnepelték szerdán
Fotó: Szarka Lajos

„Ünnepi napokat élünk a Jókai Mór Református Általános Iskolában. Múlt pénteken a 48 – as hősökre emlékeztünk, ma a 115 éve alapított Jókai Iskolára, a következő héten pedig az új iskolaszárny átadásán a jövőbe tekintünk” – fogalmazott köszöntőjében az évfordulón rendezett ünnepségen a nyíregyházi helytörténész.

1906-ban alakult a mai Jókai Mór Református Általános Iskola elődje, az egykori, már működő Polgári Leánygimnázium és az Evangélikus Főgimnázium után, hiszen fiúknak nem nyitottak még akkor iskolát Nyíregyházán. A pandémia miatt erre a tavaszra csúszott az ünnepség és az iskolatörténeti kiállítás megnyitója a Színház utcai épületben.

„Ennek a közösségnek, a most itt szolgáló, dolgozó és korábban itt szolgált pedagógusoknak, de a diákseregnek is van mire emlékezni. Egyházi iskola lévén 2000 esztendő, és ennél is több évezredes, Isten által véghezvitt hatalmas eseményekre. Nemcsak 115 esztendőre, ez önmagában is súlyos, kellemesen súlyos megállapítás városunkban, hogy egy iskolának ilyen történelmi múltja lehet, hanem a múlt látásérzékelés, értékelés szüksége miatt, mert e nélkül ma is eltévedünk.”

Így köszöntötte az ünneplő közönséget Gaál Sándor, a Nyíregyházi Református Egyházközség esperese. Szülőként és történészként szólt dr. Ulrich Attila, Nyíregyháza alpolgármestere. Arról beszélt, nem lehetett egyszerű a két világháború között Magyarországon iskolát működtetni.

„Azt gondolom, hogy ha valami 115 esztendőn keresztül fennmarad, és ilyen szépen fejlődik, mint a Jókai Mór Református Általános Iskola is fejlődik napjainkban, az mindenféleképpen egyrészt ad egy terhet az embernek, hogy a nagy alapító elődöknek, és azoknak a tanároknak, akik itt tanítottak, szellemiségüknek megfeleljenek, másrészt pedig olyan generáció- és korváltás történt 115 év alatt, melyről azt gondolom, hogy akik 1906-ban éltek, és visszajönnének a világba, csak néznének, hogy Úristen hova is csöppentek!”

Az iskola történelemtanára, az iskolatörténeti kiállítás rendezője utalt az esemény címére, mely Vörösmarty sorait idézi: Múltra, jövőre tekints, s mely még tiéd, élj az idővel!

„A város iskolatörténetének dicső lapjain szerepel a Jókai Mór iskola, ami polgári fiúiskolaként indult 1906-ban, 1907-ben vette át a város, onnantól községi iskola lett. 1925-ben vette fel Jókai nevét, túlélte az államosítást, és 1995-től a református egyház kezelésében van. Én csak egyet emelnék ki, az alapító dr. Bartók Jenőt, aki református lelkészként ismerte fel azt a nagy igényt – amiben igaza volt –, hogy az iskolatípusok között, ami volt Nyíregyházán, van egy helye egy olyan iskolának, ahol kifejezetten gyakorlati készségek elsajátítására hívtak, vártak fiúkat” – nyilatkozta Ilyés Gábor helytörténész, a Jókai iskola történelemtanára.

A Jókai mindig is a keresztény értékek mentén dolgozott. Nagy figyelmet fordítanak a pedagógusok a hátránykompenzációra és a tehetséggondozásra is, ebben a tagozatos iskolában.

„Egy gyülekezet áll az iskolánk mögött, ami azt jelenti, hogy nálunk egy kicsit több lehetőség van arra, hogy a gyerekek közösségben nevelődjenek. Több lehetőség van arra a templomi istentiszteletek, az áhítatok és az egyházi alkalmak által, hogy a szülők, a gyülekezet és a gyerekek kicsit tágabb közösségben nevelődjenek, és mi erre nagy hangsúlyt fektetünk. Törekszünk rá, hogy a gyerekek békében és nyugalomban nevelkedhessenek” – tájékoztatott Mócsánné Nagy Ágnes, az iskola igazgatója.

A Jókai Mór Református Általános Iskola Színház utcai tömbjében a jövő héten új épületszárnyat avatnak, egy másfél milliárdos beruházás nyomán. Tanárok és diákok várják már, hogy az iskolabővítéssel kényelmesebbek legyenek a mindennapok a Jókaiban.

Kapcsolódó galéria

Jubileum a református iskolában 2022