Iskola-előkészítő foglalkozásokat is tartanak a Közösen a Kiútért című projekt keretében

Iskola-előkészítő foglalkozásokat is tartanak a Közösen a Kiútért című projekt keretében

Esélyegyenlőség, felzárkózás, társadalmi kohézió, a város leszakadó és leszakadással veszélyeztetett területein élők közösségi és egyéni társadalmi integrációjának segítése. Többek között ez a célja a Közösen a Kiútért című, önkormányzati, uniós finanszírozású projektnek, amely keretében az önkormányzat és a JÓTEVŐ Alapítvány összefogásával iskola-előkészítő foglalkozásokat is tartanak a huszártelepi, görögkatolikus fenntartású óvodában.

Jászai Menyhért alpolgármester kiemelte:

Ez a program nagyon jól illeszkedik a telepen nyújtott egyéb szolgáltatásokhoz és programokhoz, hiszen tudjuk azt, hogy közösen tehetünk a kiútért.

Berencsi Beáta programvezető csütörtök délelőtt többek között Farkas Orchideával is foglalkozott. A gyermekközpontú, játékos iskola-előkészítő célja, hogy a gyermekek óvodai életét követően sikeres és magabiztos, képességeiben felvértezett kisdiákok lépjék át az iskolák kapuit az új tanév kezdetekor.

Berencsi Beáta elmondta:

A szülők nagyon együttműködőek és segítőkészek, a gyerekek is nagyon könnyen bevonhatóak és motiválhatóak, hiszen ők tulajdonképpen játszanak ezeken a foglalkozásokon. A legfőbb tartalmi elemek azok a motoros képességekre irányulnak, a szókincs-, valamint a figyelem és a koncentráció fejlesztésére. Reményeink szerint valóban sikert fog hozni ezeknek a gyerekeknek.

A sikert már többen tapasztalják, például a Steinekker család is. Melissza szeptember elején kezdte az első osztályt a Sója Miklós Görögkatolikus intézményben, előtte a Huszár telepi óvodába járt; tavasztól több hónapon keresztül vett részt az iskola-előkészítőn. Melissza anyukája is örült az előkészítőnek.

Steinekker Istvánné elmondta:

Tudtuk, hogy Melissza értelmes, okos gyerek – ezért is választottuk ezt a plusz felkészítőt. Szerintem ez nagyon jó lehetőség volt, mi nagyon hálások vagyunk. Bő két hete van iskola, de a gyerekemre büszke vagyok, mivel már 6 csillaggal gazdagodtunk!

Az iskola-előkészítőn nagycsoportosok vehetnek részt, a foglalkozások egész évben folyamatosan zajlanak, heti rendszerességgel, augusztusban pedig kiegészülnek egy egész hetes napközis iskola-előkészítő táborral. Annak keretében a gyerekek megismerkedhetnek az iskolai élet alapszabályaival, a kisdiákok mindennapjaival.