Indul a jelentkezés az önkormányzat nyári napközis táboraiba

Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata, mint minden évben, idén is lehetőséget biztosít valamennyi nyíregyházi lakhellyel rendelkező, nyíregyházi székhelyű alapfokú általános iskolába járó tanuló részére, hogy nyári napközis táborban vegyen részt. A jelentkezés a héten indul. (Megjelent a Nyíregyházi Napló május 6-ai számában.)

 

A táborok idén négy helyszínen, a múzeumfaluban, a Kis Vakond táborban, a Futurobi Ökojátszóházban és az Arany János Gimnáziumban várják az iskolásokat. Az első turnus június 20-án indul, az utolsó pedig augusztus 12-én ér véget. Ezekben a szülők kizárólag az étkezésért fizetnek majd, minden egyéb költséget a támogatás fedez.

Turnusok:

Múzeumfalu (6 turnus): június 20-tól július 29-ig

Kis Vakond tábor (8 turnus): június 20-tól augusztus 12-ig

Futurobi Ökojátszóház: június 20-tól augusztus 12-ig

Arany János Gimnázium: június 20-tól július 8-ig (sport és úszás)

A turnusok száma az egyes helyszíneken ugyan eltérő, de összesen 1700 gyermek táboroztatását tudja az önkormányzat biztosítani. Újdonság, hogy idén a Kis Vakond táborban az 5-6-7. osztályos gyerekeknek lehetőségük lesz például arra, hogy megismerkedjenek egyes szakmákkal a Wesselényi gimnáziumban lévő digitális tanteremben. Például a díszlettervezéssel, a fodrászattal, a rendészettel, vagy éppen az informatika és távközlés világával.

Az önkormányzat nyári napközis táboraira továbbra is az oktatási intézményekben lehet jelentkezni (ahová jár a gyermek), az iskolai szervezőknél.