Igazolások - bemutatta új játékosait a Nyíregyháza Blue Sharks

 Hivatalosan is bemutatta új játékosait a Nyíregyháza Blue Sharks. A férfi kosárlabda együttes szerződést kötött Bazsó Brúnóval, aki legutóbb Jászberényben játszott, és jól ismerte Sitku Ernőt, mivel a korosztályos válogatottnál pár éve dolgoztak már együtt.

 – Mikor Sitku Ernő megkeresett, gyorsan eldöntöttem, hogy Nyíregyházán folytatom. Tetszettek a felvázolt célok, és a több játéklehetőség is a csapat mellett szólt - mondta Bazsó Brúnó játékos. 

Tóth Gergely Körmenden nevelkedett, és a válogatott játékos Zalaegerszegen és Sopronban is játszott. A rutinos kosaras példakép lehet a fiatalok számára.

- Maximalista vagyok a kosárlabdát illetően, és ezt a mentalitást szeretném a fiataloknál is meghonosítani. Az első benyomások jók a csapatról, bízom abban, hogy eredményesek leszünk - mondta Tóth Gergely játékos. 

A szakmai stábban is volt változás. A korábbi játékos, Lekli József visszatért Nyíregyházára, és az U16-os csapat edzőjeként dolgozik.

- Minden eszköz adott a megfelelő munkához, én pedig igyekszem átadni azt a tapasztalatot, melyet edzőként és játékosként szereztem - mondta Lekli József edző. 

A csapat a következő időszakban több edzőmérkőzést is játszik, elsőként a Szolnok vendégeként.

- A játékosok jó állapotban tértek vissza, így minden tervezett munkát sikerült eddig elvégezni. Pénteken már edzőmérkőzést játszunk - mondta Siska János vezetőedző.

A csapat a héten készülhetett először teljes kerettel, mert több fiatal is a korosztályos válogatottban szerepelt. A keret még nem végleges, egy légiós érkezhet.

- Két olyan játékost igazoltunk akik az "A" csoportban szerepeltek, erősödött a keretünk, és szeretnénk a bajnokságban előrébb lépni - mondta Sitku Ernő szakmai igazgató. 

A bajnokság szeptember 15-én kezdődik.

Dankó László