Hiteles kommunikációra, valamint közérthetőségre törekszik a Nyíregyházi Törvényszék
Fotó: Szarka Lajos

Az emberek elsősorban a büntető ügyekbe szeretnének betekintést nyerni – hangzott el a Nyíregyházi Törvényszék hétfői sajtóeseményén. Éppen ezért fontos a társhatóságok aktív együttműködése és kommunikációja; a Törvényszék a Megyei Rendőr-főkapitánysággal és a Megyei Főügyészséggel is tartja a kapcsolatot.

Dr. Szilágyi László, a Megyei Főügyészség szóvivője elmondta:

Az ügyészség a büntetőeljárás teljes tartama alatt adhat tájékoztatást. Már a nyomozás során, a rendőrséggel együttműködve, a rendőrség munkáját is kommunikálva a nyilvánosság felé végezzük ezt a munkát. A nyomozás során elmondjuk például, hogy miért kellett letartóztatni egy gyanúsítottat. Mikor várható a nyomozás befejezése, milyen az elkövetési 'érték'. De nagyon szívesen beszélünk arról is, ha egy nyomozás olyan körülményeket tárt fel, ami a széles közönséget is érintheti, hogy hogyan lehet megelőzni hasonló bűncselekményeket. A bírósági eljárásban pedig nyilatkozunk a vádemelésről, persze a bírósági döntést nem kommentáljuk, viszont ha az ügyész fellebbezést jelentett be egy ítélet ellen, arról az ügyészség nyilatkozik. Ugyanígy, ha egyetértünk az ítélettel – természetesen azt is szívesen elmondjuk.

A büntető törvénykönyv többek között azt is szabályozza, hogy egy tárgyaláson milyen módon lehet felvételt készíteni az ott jelenlévőkről. Ezért is láthatnak a televíziónézők sokszor elhomályosított vagy éppen kikockázott arcokat, vagy csak összekulcsolt, bilincsekben lévő kezeket.

Dr. Resán Dalma a Törvényszék sajtószóvivője elmondta:

Ahhoz, hogy a bíróról, illetve a bírósági tagokról felvétel készüljön, ahhoz nem kell külön engedély, viszont ezen kívül a vádlottról, a sértettről és a tárgyaláson jelen lévő személyekről mindenképpen kell a hozzájárulás ahhoz, hogy felismerhető módon rögzítsék a képmását, illetve a hangját. Természetesen a jogszabályi előírások azok a bírósági eljárási cselekményekre vonatkoznak. Hogy például a bírósági folyosón milyen módon készül felvétel az ott várakozókról, ebben az esetben már nem a büntető törvénykönyv szabályai érvényesülnek, hanem ott már a polgári jog szabályai és a személyiségi jogvédelem az, ami szóba kerülhet.

A Nyíregyházi Törvényszék nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a polgári jogi fogalmakról is tájékoztassa a lakosságot, hiszen azok érintik elsősorban őket – mondta a Törvényszék másik szóvivője. Sterné dr. Deák Andrea kiemelte:

Rengeteg válóper van – a Nyíregyházi Járásbíróságon a polgári ügyek nagy része sajnos válóper. Nagyon sokan nincsenek tisztában azzal, hogy hogyan lehet békésen elválni vagy mit is jelent egy bontó-okos válás. Ha vagyonmegosztásra kerül a sor, akkor nagyon sokan nem tudják, hogy mi az a külön- vagy a közös-vagyon. Nagyon nagy érdeklődést váltott ki a Törvényszéknek a végrendelettel kapcsolatosan megjelent cikke. Hogyan is végrendelkezünk? Olyan sokan felteszik ezt a kérdést, nem tudják, hogy 'írjuk le egy papírra vagy menjünk el közjegyzőhöz?'

Ezért is népszerűsítik a közvetítői eljárást, valamint az Ügyfélsegítő jogintézményét – utóbbi minden szerdán, jogvégzett kollégák közreműködésével várja az érdeklődőket.

Kapcsolódó galéria

Törvényszéki sajtótájékoztató 20191118