Háziorvosra és segítőjére csaptak le a szabolcsi rendőrök

Háziorvosra és segítőjére csaptak le a szabolcsi rendőrök

A gyanú szerint 50 ezer forintért oltás nélkül is védettségi igazolványhoz lehetett náluk jutni.

A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján folytat nyomozást a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya egy 54 éves háziorvos és 25 éves segítője ellen, akik a megalapozott gyanú szerint az elmúlt hónapokban olyan embereket juttattak védettségi igazolványhoz, akik nem kaptak koronavírus elleni védőoltást.

A nyomozás adatai szerint a segítő toborozta azokat, akik nem akarták beoltatni magukat COVID ellen, de hozzá akartak jutni a védettségi igazolványhoz. A háziorvos előzetes egyeztetést követően személyesen fogadta a jelentkezőket a rendelőjében, ahol őket beoltottként rögzítette az egészségügyi adatbázisban, így jogosulttá váltak a védettségi igazolványra. Mindezért cserébe az orvos és segítője személyenként 50 ezer forintot kért, amely összeget aztán elosztottak egymás között. 

A szabolcs megyei nyomozók a Jonatán Közterületi Támogató Alosztály munkatársainak segítségével az orvosi rendelőjében fogták el a háziorvost és segítőjét 2021. július 15-én. Mindkét férfit vesztegetés bűntett, valamint védettségi igazolással való visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanújával kihallgatták, őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

Amennyiben a bíróság megállapítja bűnösségüket, úgy cselekményükért akár 12 évi szabadságvesztéssel is büntethetők.

 

Forrás: police.hu