Házasságkötés a nyíregyházi tirpákoknál - Izgalmas régi szokások

Házasságkötés a nyíregyházi tirpákoknál - Izgalmas régi szokások

A fiatalok régen bálokban, lakodalmakban, templomban, társas munkák alkalmával, kúton, búcsúban, vásárban, vasárnap délutáni sétákon ismerkedtek meg, de nem volt ritka a kommendálás sem, amikor egy rokon asszony hozta össze őket.

A vagyon is számított

A házasságkötés szigorú vagyoni rétegződés szerint történt (ez főként a gazdagoknál volt igen fontos feltétel), de ki kell emelni a vallást is – a nyíregyházi tirpákoknál az evangélikus vallást –, ugyanis mindig nagyon vigyáztak arra is, hogy a legény azonos vallású lányt vegyen feleségül.

A szülők, nagyszülők választottak

A tirpákok legelevenebb és legnagyobb szabású társas összejövetele a lakodalom volt. A leánykiválasztást a régi időkben nem a legény, hanem a szülők, de leginkább a nagyszülők gyakorolták. A menyasszony és a vőlegény már gyerekkorában belenevelődött abba, hogy milyen boldog az, akinek sok béklyókája (köblös földje) van. A tirpák felfogás szerint a boldog és gondtalan családi élet a béklyókák számától függött. Mátis Béla a Tirpák lakadalom című munkájában írja: „... s bár nősülni igen könnyű, de olyat választani, hogy szép is legyen, jó is legyen, s még valamennyi vagyona is legyen, bizony nehéz dolog. Mert – úgymond – ha az ember nősüléssel nem szerez földet, azután már igen keveset lehet szerezni.”

Kézfogóval kezdődött

A házasságkötés régi rendje szerint az esküvőt és a lakodalmat több fontos cselekmény és hetekig tartó felkészülés előzte meg. Ilyen volt a kézfogó, az eljegyzés ünnepe is – némelyik egy kisebb lakodalommal is felért. Ekkor történt a jegyváltás is, amikor a násznagy átadta a menyasszonynak a vőlegény ajándékát, a jegypénzt, a jegykendőt, majd az 1930-as évektől a karikagyűrűt. A kézfogó utáni vasárnap reggel aztán a fiataloknak együtt illett a templomba menni. A kézfogó utáni hetek valamelyikén történt meg az „iratkozás”. Egy násznagy és két szülő kísérte el a jegyespárt az anyakönyvvezetőhöz, akik a régiek szerint: „a jegyzőnél bejelentették a házasságot, az egyháznál pedig megkötötték”. Az iratkozás után a lelkészi hivatalba mentek, ahol a kihirdetés végett jelentkeztek. Régen az iratkozással a katekizáció is vele járt. A lelkésznél megjelent jegyespárnak jól kellett tudnia a Kiskáté főbb tételeit. A templomi kihirdetés vasárnap délelőtt mindig a prédikáció után történt. A lelkész ilyenkor jelentette a keresztyén gyülekezetnek a házasulandókat. A hirdetett nevekhez mindenkor hozzátették a „tisztes” jelzőt, például Tisztes Nagy János ifjú, Tisztes Kovács Zsuzsanna hajadon. A tisztes jelző csak a hajadon leányt illette meg. Ha a kihirdetett nemes rendű volt, akkor a nemes jelzőt tették a neve elé.

Többnyire farsangkor tartották

A kézfogó után 3–6 héttel volt az esküvő. A XIX. században a lakodalmakat többnyire farsang idején tartották, de a XX. században inkább az ősz (október, november) volt a házasságkötések időszaka, hiszen novemberre már kiforrt az újbor és a mezőgazdasági munkákon is túl voltak. A lakodalom 1798 előtt már vasárnap elkezdődött, és sokszor egy hétig is eltartott. Ezt azonban az egyháztanács megtiltotta. Az egyháztanács ugyanis kimondta, hogy a lakodalmakat kedden és szerdán kell tartani és két napnál tovább nem szabad nyújtani. Korlátozták a lakodalmas muzsikálást is. A családi hagyományok során láthatjuk, hogy a lakodalmak tartását az evangélikus egyház mindig szűkebb korlátok közé próbálta szorítani.

Botrányosan viselkedtek

A XIX. század első felében a menyegző előestéjén szokás volt a menyasszony ágyának és ládájának vitele. Egykori leírás szerint a nyoszolyólányok és leányok botrányosan viselkedtek, sivítva és kurjongatva a város minden utcáját összevissza járták, teli torokból daloltak. Többnek keze-lába tört, s a meghűlés miatt is sokan váltak e káros népszokás áldozataivá. Ezen szokások ellen az egyház szigorúan fellépett.

Szekerekkel mentek

Az esküvő menete Márkus Mihály leírása szerint röviden a következőképpen történt: Az esküvőre a menyasszonyt két nyoszolyóasszony kísérte. A templom közelében elcsendesedett az egész menet, abbahagyták a danolást, italozást, kurjongatást. A szekerek szép sorban a templomajtó elé álltak és a násznép leszállt. A szekerek továbbálltak és a templom oldalán várakoztak. Aztán a násznép bevonult a templomba. A templomajtóig az első vőfély vezette a menyasszonyt, ott azonban átadta a vőlegénynek. A násznép részben a padokba ült, részben állt, megkezdődött a szertartás (mindez az evangélikus templomban történt). A szokásos papi prédikáció után eskütétel következett, utána pedig a pap áldása. A szertartás után a pap eltávozott a sekrestyébe, ahova a fiatalok a násznagyukkal követték. Régen szokásban volt az oltár megkerülése és a perselyezés is. Az esküvő alkalmával az új életre induló vőlegény és menyasszony a Tranoscius énekeskönyvet kapta ajándékul, hogy szüleikhez hasonlóan éljenek vele. Az egyházi esküvő után még a legszegényebbek is a fényképészhez mentek „vétetkőzni”, hogy életüknek eme legnevezetesebb fordulópontját képekben is megörökítsék.

Nem maradhatott el a mulatság sem

Lakodalmak idején a násznagy ebédhez hívott mindenkit. Evés előtt énekeltek, rendszerint a Tranoscius énekeskönyv 1012. számú énekét. A lakodalmi vacsorán étkezés előtt régi szokás szerint imádkoztak. Az imát a násznagynak hangosan kellett elmondania és a szükséges részeket a násznép csöndesen utána mondta. Az étkezés után következett a lakodalmi mulatság.

Dr. Bodnár Zsuzsanna
néprajzkutató